Üdv, itt az Ever been !
A Narnia krónikáival kapcsolatban ezúttal nem érném be egy szimpla tetszett/nem tetszett típusú írással, hiszen hogy is ne tetszene egy a Biblián alapulú fantasy történet? Ezúttal elemzéssel készültem Nektek.

Fülszöveg:

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény

Narnia egy jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy ódon, vidéki kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény, a négy kis kalandor ennek ajtaján keresztül lép be Narnia földjére, amelyet a Fehér Boszorkány tart rabságban. Már minden remény veszni látszik, amikor visszatér Aslan, a Nagy Oroszlán. Elérkezik az igazság pillanata, s megindul a kalandos küzdelem a Jó hatalomra juttatásáért…

Elemzés:

A Narnia és a Biblia közötti párhuzamok talán a könyvsorozat ezen fejezetében a legegyértelműbbek. Az oroszlán (Jézus) a boszorkány (Sátán) és a ruhásszekrény ezúttal az evangéliumot, azaz örömhírt meséli el nekünk, sokak számára talán befogadhatóbb formában. 

Bár itt nem a kisded Jézus születésétől indulunk, a Mária és József által átélt üldöztetés itt is megmutatkozik. Ahogy Jézus korában, Narniában is tudták és várták a megváltót, illetve a jó feltűnését, aki megszabadítja őket a rabságból és fagytól. Az új királyaikat és királynőiket a boszorkány halálra keresteti, akár Heródes annak idején Jézust. 

Edmund árulásában az egész emberiség bűnét láthatjuk és egyben azt az alapigazságot is, miszerint a gonosz mindig sokat ígér, keveset ad és a végén mindent elvesz. Nem csupa szívjóságból csábíotta el "Ádám fiát", hanem mert tudta, annak joga lesz megdönteni az ő hatalmát, vagy ahogy a Bibliában olvashatjuk, az embernek Istentől való kiváltásga kígyók és békák fejét taposni. Utálja az embert, mert Isten a saját képmására teremtette és a "ranglétrán" jóval felette áll - ahogy itt is láthatjuk. 

Szintén tövény, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Ez csakúgy, mint nálunk Narniában is érvényesül, emiatt követeli a boszorkány Edmund életét, ahogy a gonosz (Sátán) követelte a mi (halál utáni) életünket. "A bűn zsoldja a halál." Ám mivel sem Aslannak, Jézusnak nem volt bűne a halál, (kárhozat) amely, mint említettük büntetésként szolgálhatott volna, egyiküket sem ragadhatta el, tarthatta fogságban, Jézust harmadnapra, Aslant reggelre eleresztette. 

Ami a legcsodálatosabb a megváltás történetben nem más, mint a bűnbocsánat. Miután Edmund megszabadult a boszorkány karmaiból emberileg azt hihetnénk, hogy ezúttal az övéitől, vagyis Aslantól kap majd valamiféle büntetést, de nem így történt. A bűn olyan, mint egyfajta adósság, amivel nem Jézusnak tartozunk, hanem a gonosznak, de miután a számlánk kiegyenlítődött nincs már, aki vádlólag szólhatna ellenünk. Edmund is megkönnyebbülve ölelhette át a testvéreit és onnantól egyenértékű tagja votl Aslan seregeinek. 
Jézus is, miután őszintén megvallottuk és megbántuk rossz cselekedeteinket megbocsát és nem emlékezik meg róla többet.

Gyönyörű, ahogy a C.S. Lewis ilyen kereken és nyiltan be ismertette az evangéliumot és magát Istent/Jézust is ebben a történetben, ráadásul sikerült a személyiségéből is ízelítőt adnia. A Narnia krónikáiban Aslan tekintélyparancsoló, (például, amikor Lucy és Susan kísérték a kőasztalhoz nem merték a szőrét érinteni, amíg ő maga erre nem adott engedélyt) ellenvetést nem tűr, ugyanakkor igazságos és olykor-olykor bohókás is, ami szintén illik hozzá. A humor, a jókedv és a boldogság is Tőle ered, az Ő ajándéka számunkra és mivel a teremtésünk lényege, hogy Vele kapcsolatban legyünk, miért ne lehetne egy kicsit játékosabb? Tetszett, hogy ez sem maradt ki a karakter tulajdonságai közül.


S hogy egy kis értékelés se maradjon ki...

Szerintem nagyon jók voltak a "jóslatok", amelyeket idéztek, ez adta a fantasy esszenciáját, s pont annyira voltak ködösek, amennyire egy gyerek számára még belefér, s ez igaz a teljes könyvre, a teljes sorozatra is. Egy igazi jó gyerekmese nem terjengős, nincsenek benne húsz oldalas leírások, hosszú okfejtések egyszerűen csak mesél. A szavaiban a történésekben már ott van a színezet is.

A második rész lezárása is pont olyan véletlenszerűnek tetszik, akár az, ahogy a gyerekek eleve Narniába kerültek. A két király és két királynő uralkodása volt Narnia fénykora, de az alattvalók vajon hogy tették túl magukat az elvesztésükön?


Bal oldal: Már csak a hangulatkeltés és lázítás maradt


Konrád György után már az MSZP pécsi szervezetének elnökségi tagja is Orbán Viktor fizikai megsemmisítésére utalgat - nem is túl finoman. 

A minden normán és józan észen gátlástalanul keresztül hatoló és terjedő liberalizmus egyébként is kezd egyre fárasztóbb lenni, de amikor a nagy ideológia támogatói erőszakkal fenyegetnek, már több, mint felháborító. Érthető, hogy a választások közeledtével szorul a hurok és hát az "támogatók" felé is el kell számolni valahogy, ha már téynleges győzelmet nem tudnak felmutatni, de tényleg már csak a lázítás és erőszak maradt? Hova vezet a verbális agresszió és ezek a kijelentések miért maradhatnak megtorlatlanul, miközben a kormány közeli sajtó egy-egy megnyilvánulásába gyakran csupán belemagyarázott rasszizmus, gyűlölet és intoleranciát keményen megfizettetik.

A fenyegetőzés, k***a anyázás, gyalázkodás, rosszhír keltés és társai már régóta velős részét képezi a baloldali politikának és politikai "érvelésnek", ebben semmi megdöbbentő nincs. A ma zajló néplázítás azonban nagyon emlékeztet egy korábbi történelmi korszakra, amikor is e remek emberek elődei a SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG és népuralom nevében felkelést szítottak és mind az ancien regime végét, mind a magántulajdon megszüntetését követelték. Mikor és hogy is volt ez kedves #nincselégszabadidőnk”, #túlsoktörténelmettanulunk túlterhelt, de tüntikézni minden körülmények között képes diákok? Látszik, hogy a XVI. Lajos lehullott fejének képe élénken él az emlékezetetkben, de ha veszitek a fáradtságot és tovább lapoztok a tankönyvben még az is kiderülhet, hogy a királygyilkosok sem menekülhettek sokáig a sorsuk elől....


Részt venne-e Jézus ma a Pride-on?

Néhány hete, az Echo TV egyik műsorában a KDNP-ből nem rég kilépett Lukácsi Katalin szájából hangzott el az alábbi kijelentés:

"Számomra nem gonoszság azt állítani, hogy Jézus ott lehetett a Pride-on".




A magát hit gyakorló kerszténynek valló, mellesleg hitoktató hölgy és csoportja az LMBTQ felvonuláson "Jézus is veletek van” feliratú transzparenssel tüntetett, miközben más keresztény csoportok ugyanott Krisztus ítéletét hirdették.

A jelek szerint mindkét álláspont képviselői igen karakteres és látszólag teljesen ellentétes képet hordoznak a Megváltóról, de vajon ki áll közelebb az igazsághoz?

Mit tenne Jézus?

Mielőtt azonban rögtön állást foglalnánk, fussunk neki újra a kérdésnek. Naívan válasszuk le a homoszexualitás kérdését a Pride ideológiai és politikai vonatkozásairól. Vizsgálódjunk Bibliai szempontok szerint. 


Bűn-e a homoszexualitás?

A Biblia már a kezdetek kezdetén állást foglal a homoszexualitással kapcsolatban, melynek legismertebb példája talán Sodoma és Gomora, a két bűnös város elpusztítása, de később szó szerint is említést tesz róla: 


Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az.

(Mózes III. könyve, 18:22)

Olyan parancsolatok között áll ez, mint a" te atyádnak szemérmét és a te anyádnak szemérmét fel ne fedd" és a "semmiféle barommal se közösülj". Elgondolkodtató, hogy a Biblia a fent említett parancsolatok között egyáltalán nem rangsorol, súlyosságát tekintve nem tesz különbséget. Szó sincs arról például, hogy az és az nem (volna) szabad, de ha csak ezt az egy parancsolatot megtartod, nem lesz semmi baj. Nincs “amennyiben”, nincs “ha lehet”, így az egyéni értelmezésekre és az engedetlenségre sem hagy lehetőséget. 

A mózesi törvényeket követően Jézus megjelenésékor Ő maga is fontosnak tartotta leszögezni:

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.”



majd így folytatja:

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.


(Máté 5:17-19)



Tehát szó sincs arról, hogy Jézus csakis a békét, feltétlen szeretetet jött hirdetni, vagy feloldani a “szigorú” isteni rendet. Ahogy a tolvajlást, a csalást, hazugságot is elvetette, úgy a testi bűnökről és házasságról is határozott véleménye volt. Számára, ahogy akkor, most sem mindegy, hogy tisztességesen dolgozol-e, szereted-e felebarátodat vagy hogy mit csinálsz a hálószobában...





Elítéli- e Isten a homoszexuálisokat?


Tehát, mint láttuk, a homoszexualitás a Biblia (így Isten és Jézus) szerint is bűn. Akkor minden homoszexuális ember kárhozatra jut?


A homoszexuálitás bűnét nem emeli ki a Biblia, ezért nincs olyan ok, ami miatt feltételezhetnénk, hogy a homoszexuálitás emberek “különleges elbánásban” részesülnének a végítéletkor. Kollektív kárhoztatásról szó sincs, az, hogy ki él és ki él vissza vagy utasítja el a Jézus kereszthalála által nyert kegyelmet, az adott személy döntésétől függ.

Azt ugyanis fontos megértenünk, hogy Isten nem teremtett homoszexuális embereket, ahogy pedofilokat objektofileket, alkoholistákat, paráznákat stb. sem teremtett! Lehet, hogy valakinek ilyen vagy olyan neveltetésből, rossz tapasztalatokból, elvetettségből eredő lelki okoknál fogva nagyobb hajlama van a saját neméhez vonzódni, de hogy meg is élje a bűnt az már a saját döntése, mint ahogy a gyógyulás és megtérés is az!



Isten minden embert azért teremtett, hogy személyes kapcsolatban éljen vele. Egyetlen egyszer sem tesz említést olyan embercsoportról, akiknek más sorsot szánt volna, vagy akiket esetleg valamilyen kromoszóma rendellenesség miatt eleve elutasítana. Ez a kegyetlen, igazságtalan és logikátlan lépés teljes mértékben ellenkezik az alaptermészetével.


“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”


(János 3:16)



Isten, Jézus által minden ember számára előre elkészítette a megváltást és az örök életet, aminek azonban elengedhetetlen feltétele az őszinte bűnbánás és elfordulás a bűntől.


Jézusnál ezt az alábbi cselekedetében látjuk megnyilvánulni:
Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?

Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél! Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.

(János 8:10-12)

S hogy végre a tárgyra térjünk:


Jézus ott lenne-e a Pride-on?


Véleményem szerint könnyen előfordulhat.

Jézus a maga korában is a legbűnösebbeket, a társadalom által is elítélt embereket kereste fel és tanította, ami miatt meg is szólták:

Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”


(Máté 9:9)


Tehát, ha Jézus ma élne, nagy eséllyel jelenne meg a Pride-hoz hasonló eseményeken is, hogy minél több ember számára vigye el Isten igazságát és megtérésre hívja el őket.

Azonban azt őszintén kétlem, hogy transzparenst cipelne a felvonulók között és a nevét adná az Atya által bűnnek ítélt jelenség elfogadásáért.


Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik az Isten országát.

(1. Korintus 6:9-10)



Egyéni értelmezés ide vagy oda, az Isten kegyelmes, de nem következetlen vagy bolond. Tegnap ma és mindörökké ugyanaz. Nem változtatja meg a parancsolatait és nem feledkezik meg róluk semmilyen ember által kigondolt ideológia vagy mozgalom kedvéért sem.


A cikket ihlető teljes beszélgetést itt az Echo TV csatornáján tekinthetitek meg:


Linn Ullmann - Stella zuhan (Értékelés)

Számomra ez volt az első regény a skandináv irodalom világába, de még így, a nagyon is nyomasztó élmény után, amit a könyv okozott, még Linn Ullmann-tól sem az utolsó. 



Fülszöveg: 

2000. augusztus 27-én Stella lezuhan egy oslói toronyház tetejéről. Véletlen baleset történt, vagy férje, Martin taszította le? A világhírű norvég írónő könyve többek közt erre a kérdésre keresi a választ. A rendhagyó krimiben az olvasó betekintést nyer az Ullmannra olyannyira jellemző varázslatos figurák világába. Megismerkedhet az örök életre kárhoztatott, múltjában sötét titkokat rejtegető Axellel, Martinnal, a bútorkereskedővé vedlett strucckirállyal, a sellőhajú Edithtel, aki fává akart változni, egy vízvezeték-szerelővel, aki munkavégzés közben, mintha mi sem lenne természetesebb, beköltözik megbízójához… Rajtuk keresztül pillantunk be Stella életébe, vágyaiba és érzéseibe – ami az egyedüli lehetséges út a rejtély kibogozásához.


Értékelés:

A Stella zuhan nem egy szórakoztató, könnyű olvasmány, amit pihenésképpen csap fel az ember egy fárasztó nap után a fürdőkádban ülve, feltéve persze, hogy nem akar rövid úton megválni minden életkedvétől. 

Stella körül mindenki önző, beteges és kissé elvont. Mondhatnánk, hogy ez az életérzés minden D-vitamin hiányos skandináv sajátja, de problémáik máshol sem ismeretlenek. A világ minden pontján szenvednek emberek elvetettségtől, szorongástól, pániktól, a lelki sérült emberek körülöttünk vannak az utcán, a metrón a munkahelyünkön, a különbség csupán annyi, hogy Stelláról írtak könyvet, róluk viszont senki.

Tetszettek a metaforák, magáról az életről, zuhanásról és ott van az a bizonyos óriáskerék is. Azonban azt hiszem ahhoz, hogy minden apró részletet teljes egészében megértsünk,  nem elég egyszer elolvasni. 

Stella még a saját halála történetében sem főszereplő. Nem egyedül zuhan, csak egy a sok közül a mély sötétség felé vezető "úton". A környezetében mindenki a saját búbánatával van elfoglalva, Stellával maga az író sem sokat törődik. 

SpoilerAz egyik a hosszú sikertelen élete után sorvadozik, a másik rémálmokat lát a saját kislányáról, a harmadik tizenötévesen összefekszik a vízvezetékszerelővel. - Spoiler

A zuhanás szó szerint és képletesen is bekövetkezik, sőt folyamatosan történik és olvasóként minket is magával ránt az érfelvágáshoz is ideális hangulat. 


Kiera Cass: The One - Az Igazi (Értékelés)

A tündérmese véget ért, de én már csak azt nem tudom, hogy a pár boldogságának örülök jobban, vagy hogy nem hallok róluk többé...



Fülszöveg

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 

"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. 
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."


Értékelés (vigyázz spoiler!)

A tömérdek, többnyire pozitív értékelést olvasva valahol még mindig rejtély számomra, hogy tarthatják mások ennyire magával ragadónak a Párválasztót, noha 10 éve talán rám is ugyanilyen hatással lett volna. Melyik tizenéves lány ne álmodozott volna legalább egyszer a szőke hercegről, aki a legszebbek közül is éppen őt választja? Értem értem, illetve nagyon igyekszem. 

Bár alapvetően nem én vagyok a célcsoport és a rengeteg tépelődés rendkívül idegesített, onnantól, hogy America végre eldöntötte kit szeret, a szerelmi szál egészen elviselhetővé vált, de ami a politikát illeti... 

Az Éhezők viadalában és Beavatottban sem zavart ennyire, hogy végtére is néhány tinédzser változtatott, csavart nagyot a helyzeteken, valószínűleg azért, mert a szerepük nem volt ennyire eltúlzott. Ők jókor vagy rosszkor volt azon a bizonyos helyen és valamilyen úton-módon nyílt alkalmuk “sors fordító” tetteket végrehajtani a rendszerben, ahol éltek, de mindig voltak felettük valódi vezetők. Nagy részben ettől is voltak azok a történetek számomra sokkal hitelesebbek, mint a Párválasztó. A kasztrendszerrel, lázadókkal kapcoslatos problémáikat semmivel sem tudtam komolyabban venni, mint a "kit válasszak" kérdést és ez az érzés csak erősödöt bennem a következő jelenetek után:

“- Erről fogalmam sincs, én mindenesetre szeretnék találkozni velük, és úgy gondoltam, ha kedved van hozzá, akkor erre neked is alkalmad nyílhat” 

Tessék? “ha van kedved…?” lázadók hívják tárgyalásra a főhősnőt és a királyi herceget és kedv kérdése, hogy találkozik -e vele? Perzse igyunk egy kis kólát, nézzük meg egy filmet, aztán tárgyaljunk a lázadókkal, mert "miért is ne"?

Ezután az egyik gyerek azt mondja a másiknak, hogy "őt vedd feleségül", az meg durcás elviharzik, mert megint parancsolatnak neki… Úgy sejtem, hogy az írónő ezt is a főhősök közti kapcsolat megerősítésére akarta felhasználni, de előbb mondanám kínosnak, mint romantikusnak. Pedig biztosan valami felemelő érzés kellett volna átjárnia, amikor a lázadó tinilány agyon dicsérte a főhősnőt, aki ennek hatására (persze némi vonakodás után) végre maga is kezdte elhinni, hogy van benne valami. 

Aztán a következő percben ez történik:
“August úgy nézett Georgiára, mintha már az a külön töltött néhány perc is fájdalmat okozott volna neki. Talán ezért hozta magával a palotába is.”
Igen, nyilván, hiszen tinédzerek, akiknél nincsenek alkalmasabbak arra, hogy az ország sorsáról tárgyaljanak, illetve csupán August, hiszen Georgia csak azért tartott vele, mert addig sem kell elviselnie a kínzó hiányát. Ahh...


A végkifejlet túlságosan "sima", túl meseszerű volt. A való életben elég ritkán fordul elő, hogy két vagy még annál is több ember ugyanabban az időben jut el (lelkileg) ugyanrra a pontra. Például elég egyszerű megoldásnak találtam, hogy Aspen is túljutott Americán, sőt már másik párt is talált és annyira nem zavarja az exe boldogsága, hogy ő kíséri oltárhoz...  Ezt még több év távlatából is nehéz elképzelni, nemhogy egy aránylag friss szakítás után... 

A végefelé közeledve vártam, mikor derül ki Maxon előtt, hogy America Aspennel járt. Azt hittem valamivel nagyobb hangsúlyt kap a kérdés, de az írónő elég hamar lerendezte a dolgot. Egyedül szegény Elise-t sajnáltam, aki egy röpke pillanatra azt hihette, beteljesedik az álma és a következőben mindent elvettek tőle. Ehhez személy szerint (főleg tizenévesként) nehezn tudtam volna jó képet vágni... és szerintem más sem. 

Egyszóval a befejezés is nagyjából olyan volt, mint az egész regény: mint egy az éhezők viadalából kiinduló rózsaszín hippi álom. Örülök, hogy a harmadik résszel véget ért az eredeti történet, számomra ez volt az utolsó Párválasztó... 



Árni Þórarinsson - A boszorkány ideje (Értékelés)

"...Lassan csordogáló, komótos, régivágású krimi ez, középpontban az emberrel..."
(Könyvizsgálók blog ajánlója)



Fülszöveg

The Season of the Witch – valaki ezt a számot küldi az észak-izlandi város színkörének. A színkör vezéralakját másnap sehol sem találják… A rejtély megoldása Einarra, az alkoholizmusából frissen kigyógyult újságíróra vár, aki nemrég érkezett a fővárosból. A háta közepére sem kívánja az északi kiküldetést, melynek célja, hogy tudósítson a vidéki ügyekről. Először úgy tűnik, nincs miről írni, a legnagyobb port az kavarja, hogy a helyi édességgyár vezetőjének felesége balesetet szenved a céges kalandtúrán, és nem sokára életét veszti. Ám ekkor az áldozat idősek otthonában élő anyja felhívja Einart, hogy elmondja, bizonyos benne: gyilkosság történt. Csak a vénasszony képzelődik? És lehet-e ennek köze a fiú eltűnéséhez? Einar szembeszegül a rendőrséggel, a helyi kiskirályokkal és nem utolsósorban saját kollégáival, hogy pontot tehessen az ügy végére.

Kinek nem ajánlom? 

Akik egy ízig-vérig az elejétől az utolsó szóig pattanásig feszült, cselekményekkel teli, a szó szoros értelmébe vett krimire vágynak.

Értékelés

Régóta szerettem volna elolvasni egy regényt a híres izlandi irodalomból. Olvastam róluk jőt is, rosszat is, többek között arról is, hogy az Északi sziget lakói büszkélkedhetnek a legtöbb egy főre jutó kiadott könnyvel (ha egyáltalán ez "rossznak számít". De mihez is kezdhetnének magukkal?

Ez a regény számomra kicsit olyan volt, mint a terhesség: az elején még ismerkedünk a helyzettel, bár sokan kínkeservesen verekedik át magukat rajta. A második harmadban azért már érzékelhetően felpörögnek a dolgok és végül alig várjuk a végkifejletet.  Őszintén szólva első alkalommal, az első "trimrszterben" a meglehetősen vontatott cselekményszál következtében letettem a könyvet és csak jóval azután, egy évvel később vettem elő újra. Az ex-alkoholista, magányos újságíró alakja nem ragadott magával, bár a fanyar humora, a kis papagájához fűződő viszonya és időnként a látásmódja később szimpatikusabbá tette előttem.

A boszorkány ideje egyáltalán nem illik a vérszomjas skandináv (de úgy nagy általánosságba vett) krimik sorába, bár azért reméltem, hogy végére mégiscsak lesz benne valami mocskosabb annál, ami elsőre a fülszövegből is kiderült és nem csalódtam. Maga a cím, a húsvéti időszak, a regényben központi helyen szerepelő színdarab témája egy ideig véletlenszerűen összedobált körülményeknek tűntek, de ahogy a cselekményben, e téren is minden apróság a helyére került A Vajákos Lofturt pedig ezek után biztosan elolvasom :)

Az egyetlen dolog, ami kissé nehézkessé tette számomra az olvasást, (bár mondhatjuk, hogy az ilyesmi az ember saját botorságának köszönheti), hogy nem tudok izlandiul. Derekasan bevallom itt, ország világ előtt, hogy sem a különleges karaktereikkel, sem a nevekkel kapcsolatban nincs jártasságom és emiatt többször vissza kellett lapoznom/a kelleténél többször átgondolnom, hogy éppen kiről is van szó. Az pedig, hogy melyik név, milyen nemű személyt takar... Csupa rejtély. Ami azt illeti Jóát, a fotóst is férfinak hittem, amíg ki nem derült, hogy egy leszbikus nő. Egyetlen felismerhető név volt az egész műben, a Karolína.

Szerintem, ahogy a legtöbb "igazi" krimi is, A boszorkány ideje is egyszer olvasható regény volt, de egy alkalommal mindenképpen jó választás egy szürke esős, késő őszi-téli bekuckózós estéhez.




Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje (Értékelés)

Ami a feminista és nem kicsit aktuál politikai részét illeti - a nyáron a sorozat megjelenésekor közzétett cikkemben olvashattok róla bővebben, most kifejezetten a regényt szeretném apróra szedni.




Fülszöveg:

A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ…


Értékelés:

Azt hiszem nagy hiba volt a könyv helyett a sorozattal kezdenem Gilead disztópikus világának felfedezését. Sajnos nem azért, mert végül a regény annyival mélyebben bevezetett volna mondjuk Fredé, és a disztópia gondolat és érzelmi világába, éppen ellenkezőleg: a megfilmesített változat mutatott rá igazán a regény történetbeli hiányosságaira. A könyv valamennyi cselekményszála befejezetlen maradt, míg a sorozatban ezeket alaposan kidolgozott formában tárják elénk. 


Amit viszont a sorozatból hiányoltam, hogy a hétköznapi emberekről, (ahogy a könyv nevezi gazdasszonyokról) nem sok szerep jut, pedig általuk sokkal áthatóbb képet kapnánk a társadalomról. 

Igaz, a regényben csupán Fredé szemszögéből látjuk a világot, és az ő életéből sem kapunk többet, egy mozaikszerű kiragadott részletnél visszaemlékezésekkel tarkítva, mégis túl sok a talány, különösen, ami a végkifejletet illeti. A történet lassan haladt előre, akkor is akadozva és legalább olyan szenvedősen, ahogy maga a főszereplő is érezhette magát a mindennapjaiban. Ha az írónak ennek éreztetése volt a célja, tökéletesen elérte!

Számomra Fredé, mint főhős nem volt túl meggyőző. Partra vetett hal módjára vetődik jobbra-balra, sokkal gyengébb karakter, mint mondjuk Moira, aki komoly kockázatok árán is, minden eszközzel próbál menekülni a rákényszerített helyzetből. Fredé egyetlen (talán nem is csupán Gilead, hanem valamennyi konzervatív norma elleni) lázadása a Nickkel való kapcsolata, de őszintén meglep, hogy ehhez egyáltalán volt bátorsága. 

Bár sokan elsőre visszarettentek Gilead fundamentalista, egyben kegyetlen világától, (ahogy valahol én magam is) mégsem tudtam egészen komolyan venni, vagy egy pillanatig is elképzelni, hogy ez valaha megvalósulhatna. 2017-ben én sokkal inkább tartok egy az Orwelléhez hasonló 1984-szerű világrend kialakulásától. Ma, amikor tombol a liberalizmus valóban meghökkentő lehetne egy konzervatívabb felfogású világban élni, azért nyugodtan higgyük el, hogy nem egészen így nézne ki.

Gilead törvényeinek körülbelül annyi közük van a Bibliához, mint annak idején az inkvizíció által alkalmazott eszközöknek. Lehet, hogy a kiindulópont és néhány kiemelt dogma egyezik, az igazságához és Isten kegyelmének még csak nyoma sincsen sehol és ha valaki egy kicsit is jártas a keresztény hitet illetően, maga is felfedezheti Gileadban leírásában alkalmazott sarkításokat és túlzásokat. Kardoskodhatunk amellett, hogy A szolgálólány meséje nem egy feminista szerzemény, egyes intézkedések számomra mégis logikátlannak tűnnek, amelyek inkább ebbe az irányba billenti a mű egészét. 

Az ország egyik fő problémája például az, hogy már alig-alig van már nemzőképes nő, emiatt egyre kevesebb egészséges gyermek születik, márpedig nagyon fontos lenne, hogy legalább a szűk uralkodó réteg utódokkal büszkélkedhessen. Egy-egy szolgálólánynak csupán három "dobása" van, mielőtt a Fredé anyjának sorsára jutnak és a "nem nők" közé vetik őket, egy távoli gyarmatra, ahol az erős sugárfertőzés miatt lassú haldoklás múltán eléri őket a szörnyű vég. Természetesen arról szó sincs, hogy egy férfi képtelen legyen szaporodásra, de teljesen logikátlan egyébként termékeny nőket halálra ítélni, a férfiak miatt. Ez a nem csekély mértékű pazarlás szerintem nem illene egy ilyen pontosan kidolgozott rendszerbe még akkor sem, ha egyébként könnyebb beleerőltetni a közös eszmébe.
A másik, ami nem stimmel, hogy ennyi szabadidőt hagynak a szolgálólányoknak. Biztosan ki tudtak volna találni egy olyan mindennapi teendőt a vásárláson túl, amivel ugyanúgy nem tudnak kárt tenni magukban, szem előtt tudnak végezni és még hasznos is. Az rendben van, hogy nem férhetnek hozzá éles tárgyakhoz, de nem hagyták volna őket szabadon elmélkedni a sanyarú sorsukon, terveket szövögetni és -ahogy Fredé esetében látjuk- siránkozni, nosztalgiázni. Az ember, különösen a fogva tartott ember kreatív és a túl sok felesleges energiáját szabályos kereteken kívül akarja majd levezetni.
Akárcsak maguk a vezetők. A parancsnok erőfitogtatása sokak szerint egyszerűen vérlázító, szerintem azonban teljesen logikus, leginkább autokratákra jellemző vonást kölcsönöz neki és nincs is miért lázongani, hiszen a saját maga által alkotott rendszer okozta a vesztét. Így járt még az ókorban alkalmazott kegyetlen kivégzőeszköz, a bronz bika feltalálója is, aki elsők között "élvezhette" a találmányát és még sorolhatnám a hasonló példákat a történelemből.




Mivel a számomra közel sem oly átütő erejű regény cselekménye a sorozat első évadával "elfogyott" nem maradt más, mint várni az HBO változat második évadára, amely a híresztelések szerint a jövő év folyamán jelenik majd meg.