Macskák - Madách Színház


Már jó ideje nem volt szerencsém eljutni színházba, főleg nem egy musicalre, így nagyon izgatott lettem amikor kedves barátnőm elhívott magával a Macskák c. darabra. Elsőre is nagyon örültem a hirtelen, semmiből jött lehetőségnek, és ugye "ajándék lónak ne nézd a fogát", de talán megbocsátható, hogy korábbi "tapasztalataim" miatt valahol ott motoszkált bennem a félsz.

Musical rajongó létemre a Macskák-hoz eddig nem sok szerencsém volt életem során. Amikor majd' 10 évvel ezelőtt egy letöltött felvételről megnéztem a londoni előadást, rögtön lemondtam róla. Sajnos nem sokat értettem belőle, és nagyon hiányoltam "A SZTORIT", ezért így, elsőre egy se füle se farka tinglitangli valaminek könyveltem el. Egyetlen dalt ismertem meg belőle később, így azt tudhattam, hogy az a néhány perc, amíg az elhangzik majd (az Éjfél, Holdfény) biztosan kellemes lesz.


A Macskák egy elhagyatott színház színpadán játszódik. Ott ezek a különleges hanggal és kecsességgel megáldott teremtmények egymás után színre lépve mesélik-éneklik-táncolják el életük történetét. Feltűnik közöttük a bajkeverő, a "régi színész", és a varázsló egyaránt. Az emlékezetes visszatérő dallamok, látványos díszletek, és jelmezek, táncbetétek valóban magukért beszéltek. A Madách színházban már több, mint 30 éve játszott musicalt immár nagy tapasztalattal viszik újra és újra színpadra. Őszintén megvallom, hogy - főleg a Rómeó és Júlia itthoni feldolgozása miatt, ami igen mély nyomot hagyott bennem - a külföldi musicaleket és előadásokat, felvételeket részesítettem előnyben ha a magam szórakoztatására felidéztem belőlük egy-kettőt. Most azonban elmondhatom, hogy mind a Macskákban, mind a magyar színházban kellemesen csalódtam.Kedvemre volt, hogy itthon is láttam azt a bizonyára nem egyedi dolgot, amikor a színészek, és a kórus túllépnek a "saját területükön" és meghódítják a nézőteret is. Eddig  ezt francia musicalekben is sokszor láttam. Szerintem ez mulatságos,  és ez az amitől nem érzi az ember úgy, mintha moziban ülne. 

Hazafelé sétálva már tervezgettük a következő musical élményünket, szintén a Madáchban. Ebben a hónapban még a macskák lesznek porondon, aztán a Mamma Mia. Ami minket illet inkább már a szeptembert várjuk és a Nyomorultakat, illetve a januárt, amikor végre láthatjuk az Operaház Fantomját!

A jegyek úton vannak. Ti megvettétek már?

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.