Véget ért a Szulejmán (kritika)

“Szulejmán c.sorozat tipikus iskola példája annak, hogy nekünk magyaroknak bármit le lehet tolni a torkunkon. Fő műsor időben megy egy olyan hős, aki mondjuk 500 ezer magyarnál többet nem ölt meg”


-Mondta Rekop György a Showder Klub műsorában, jelentősen bírálva a sorozatot, és az érte rajongó magyar közönséget.




A véleményem alapvetően nem sokban különbözik az övétől, de most, hogy a sorozat véget ért, nem tudok rá teljes egészében ilyen szemmel nézni. Ezúton kérnék bocsánatot azoktól, akik az RTL-n követik a történelmi szappanopera történéseit. Számukra ez bejegyzés (még) közel sem aktuális. Vigyázat a leírás spoilert tartalmaz!

A történelmet megannyi helyen elferdítő sorozat közönsége nem sokban különbözik az Esmeralda, vagy a Paula és Paulina rajongó táborától. Persze, tudom, hogy azóta rengeteg új szappanopera babonázta már meg a tisztelt mese függő publikumot, de mivel a Szulejmánt leszámítva régen szakítottam csöpögős, vége láthatatlan sorozat sorozatoktól. Ha őszinte akarok lenni el kell ismernem, hogy annak ellenére, hogy nem sokkal a kezdete után ráébredtem mibe csöppentem, képtelen voltam kiszállni. Naivan bedőltem a kosztümös jelleg bűvöletének, de így visszatekintve, bármily gyarló gyengeség is volt ez részemről, nem bántam meg.

Az célt, amiért az első részt megnéztem, -hogy történelmi ismeretekkel is gyarapodjam- végül elértem, bár nem úgy, mint eredetileg képzeltem. A végtelennek tűnő fejezetek alatt, -ahol mikor felszínesebben, mikor részletesebben taglalták az eseményeket - a sorozat közelebb hozta azt a számunkra egzotikus világot, amiben játszódik. Az intrikák az európai udvarokban, a hit és a vallás különbözőségei miatt eltértek, de ugyanúgy jelen voltak. Érdekes volt végig kísérni egy török történelmet feldolgozó sorozatot, a saját szemszögükből. Főleg az elején tapasztalható, hogy néhány rész már-már discovery jelleggel meséli el a palotában uralkodó hierarchia rendszert, a hárem tagjainak csekély kiugrási lehetőségeit, taníttatásukat.


Ami a sorozatot illeti, az sokkal inkább állított emléket a szultán legendás szeretőjének Hürremnek, mint Szulejmánnak. Az az események középpontjában ugyanis, mint mindig a történelem folyamán most is a nők, az ő civakodásaik, egymás iránti utálkozásaik, ármánykodásaik álltak. Mivel a kultúrájukban a nők inkább csinos kiegészítők voltak, még az uralkodó család tagjainak sem maradt jobb szórakozása, mint belefolyni a palota életébe. A Szökés után talán ez volt a második olyan sorozat, amelyben a legtöbb büntetlenül maradt gyilkosság előfordult.

No meg persze mesei elem. A valós történelmi tény, (mint, hogy Szulejmán maga végeztette ki első szülött fiát), és fantázia szülemény (mint, hogy Hatice szultána elraboltatta, és fogva tatotta Hürremet) összességében körülbelül ugyanakkora arányban volt jelen. Ez utóbb említett állítólagos rablást viszont a szükség szülte, ugyanis a Hürremet játszó Meryem Uzerli egyszercsak köddé vált a forgatások kellős közepén. A karakterét egy emiatt a rajongóknak is nélkülözniük kellett, míg nem találtak egy másik színésznőt a helyére. Ez a törésvonal viszont nagyobbra sikerült, mint kellett volna. A sorozat kezdete óta megszokott fiatal arcokat az idő múlásával öregítették, a legfontosabb, ráadásul legendás szépségéről ismert karakter egyik pillanatról a másikra lett idős asszony. Nem kétséges, hogy az új színésznő játéka nem hagyott kívánni valót maga után, lehetséges, hogy az itthoni vetítések közben a magyar rajongók egy része is elpártol majd a sorozattól. Főleg, mivel a Szulejmán sorozat “kistestvére” a Szultána is megjelent a színen. Félő, hogy az idős Hürrem, és a Szultán eltávolodása nem lesz olyan vonzó a közönség számára, mint az új sorozat fiatalembereinek románcai, még annak ellenére sem, hogy a felnövekvő hercegek, és kedvenceik idővel nagyobb teret kapnak.


A Szulejmánban mindig a rossz győz. Kissé nyomasztónak tűnt, hogy még a látszólag békeidőben is állandóan ment a torzsalkodás. Mivel Hürrem szemszögéből látjuk a történéseket, és a rendezők is azt akarják, sokszor nem tudtam neki szurkolni. Keresztény múltja ellenére hamar beletanult az élni akarás erőszakos művészetébe, és senkit sem kímélt meg, aki az útjába került. A kaftánba öltöztetett szappanopera remekül beleillik korunk szellemébe, amely azt üzeni, hogy mindig csak egy győzhet. A törvények szerint ugyan a szultánnak több asszonya is lehet, Hürrem elérte, hogy ő legyen az egyetlen Szulejmán számára (még ha olykor-olykor hanyagolta is). Szintén a kegyetlen törvények miatt kellett meghalnia Szelim hercegen kívül Szulejmán szultán minden fiának.

A vég kifejlet, a sorozathoz képest összecsapott lett. Annyi ideg- és szív szaggató jelenetet áldoztak a történet szempontjából jelentéktelen karaktereknek és eseményeknek, Beyazid herceg halála után azonban minden felgyorsult. Az utolsó részből is ugyanúgy kihozhattak volna még egy részt. Nem mintha bánnám, hogy már a végére értem, ilyen hosszú idő után, a nézők megérdemeltek volna egy legalább annyira nyugodt lezárást, mint amilyen maga Szulejmán halála is volt. Szigetvár ostroma a történetben már csak az idős oroszlán utolsó nekifutásaként látszik, és nem egy megfontolt stratéga lépéseként, mint amilyen a szultán volt.
Hozzám hasonló türelmetleneknek ajánlom a YouTube csatornát, hol az első “bölümtől”, már az utolsóig követhetik a sorozatot eredeti nyelven, magyar felirattal.

(képek: startv, istambul.com)

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.