Krakkó és Auschwitz - A II. Világháború viharában

Szeroka utca
Krakkó 
A város maga is egybe olvadt az emlékekkel, amiket őriz. Minden átélt kor eltörölhetetlen nyomott hagyott rajta, tagadhatatlan bájt kölcsönözve neki, akár egy szexepil. Igazából csak advent idején jártam a városban, és a legtöbb látnivaló nem volt látogatható, mégis pozitív élményekkel gazdagodtam.

Krakkó belvárosa nagyon emlékeztetett Prágára. Aki járt már ott talán hozzám hasonlóan tapasztalta azt a megnyugtató érzést, amikor a városba ér - tulajdonképpen olyan, mintha itthon lennénk. A városépítészet nagyon hasonló, összességében ugyanabban tér el Krakkó Budapesttől, mint Prága: itt is felütötte a fejét a gótika. Gyönyörű példája ennek a főtéren látható Szent Mária templom. Az Óváros gyönyörűen megőrizte középkori jellegét, épületei az idők során nem sokat változtak, ezért méltán került fel az Unesco Világörögségi listájára. 

Mária tér- Fő tér

Az Óváros és környéke egyébként széltében-hosszában bejárható gyalog, mi egész nap nem is szálltunk fel semmilyen tömegközlekedési eszközre. Rengeteg érdekes, kék belsejű templom és látnivaló vár az ide látogató turistákra.Az első, ami "szembe jött velünk" a vasút- és buszállomástól menet, a kis váracska, a Barbakán volt, mely a középkori védelmi építészet egyik legszebb állapotban ránk maradt példája egész Európában. 

Barbakán

A Barbakántól a Flórián kapun és a Mária téren át haladva eljutunk a Wawelhez. A rendkívül összetett épületkomplexum a lengyel történelem szerves részét képezi. Az erődrendszer felöleli a Királyi palotát és Wawel-i székesegyházat is. A különböző épület részekbe - akárcsak Prágában - külön-külön kell belépőt váltani. 

Mi a Wawel-től dél-keleti irányba sétáltunk sétáltunk tovább az egykori zsidó negyed irányába. Itt már igencsak meglátszott az utcákon, hogy már nem a Fő téren és a közelében járunk, de közel sem sorolható a legpiszkosabb kerületek közé. Az utcákon meglátszott a lengyelek igyekezete, hogy a város ezt a részét is az eredeti állapotára visszaállítani, habár a II. világháború alatt hatalmas károkat szenvedett. Az itt letelepített és a történelem során többször el is különített lengyel zsidó lakosságot Hitler megszállása alatt a Visztula másik oldalán létesített gettókba, majd a közeli Auschwitzba deportálták. Az egykori zsidó negyed központja, ha lehet így mondani, a Szeroka utca, amelyet megannyi zsinagóga övez. A rögtön a Szeroka utca mellett található Régi zsinagógában az egykori zsidó hagyományokat bemutató kiállítás látható.

Régi Zsinagóga


Auschwitz 
Valószínűleg nincs olyan ember,aki a Krakkó "kapujában" fekvő egykori koncentrációs táborról ne hallott volna. Általában, mint ahogy igaz is a halállal, Hitlerrel, Mengelével, és gázkamrákkal közös szövegtörzsben szokott felbukkanni a neve. A levegőben szálló veszedelem szaga mindmáig belengi a tábor minden szegletét, és bármilyen előítéletekkel, esetleg szkeptikusan érkeztél a kapuba mindenképpen megérzed. 

Bejárat - "A munka szabaddá tesz" felirattal
Mindazok, akik önszántunkból, megemlékezés, vagy információ gyűjtés céljából megyünk oda, szerencsésnek, vagy inkább áldottnak mondhatjuk magunkat, de néhány szabály akkoriban a biztonság érdekében még most is érvényben maradt. Látogatóként a táborba ugyanis nagyobb csomaggal nem lehet bemenni, és ételt-italt nem fogyaszthatunk az idegenvezetés alatt. Ez így stílszerű, ha szabad mondani, de kinek is jutna eszébe falatozni, miközben halott emberek tömegeiből begyűjtött és kiállított szemüvegek, fésűk végeláthatatlan halmát látja?


Az egykori barakkok kiállításai, és helyi idegenvezető segítségével megismerhetjük a tábor történetét a kezdetektől, a legenyhébb történésektől a legkegyetlenebbekig. Belépni egyedül, vagy leszakadni a csoporttól sajnos nem szabad. Számomra az előzetes kutatásaim után nem mondok túl sok újat a kiállítás, és csak egy-két alkalommal éreztem, hogy elszorul mellkasom. A túra során láthatjuk a barakkokat, a kórház épületét, a börtönt, és a falat is, ahol a legtöbb géppisztollyal történt kivégzés történt. 

A 40 zl -s belépőnkért cserébe az Aushwitz tábortól 1-2 kilométerre fekvő Birkenaut is bejárhatjuk, Itt a megmaradt épületek száma jóval kevesebb a háborút követő bombázások miatt, de a borzalmak java itt történt meg. Láthatjuk a hideg, és szeles istállókból kialakított barakkokban tornyosuló ágyakat, és a latrinát is. Birkenau számunkra talán legérdekesebb kiállítási darabja a kifejezetten magyar zsidók emlékére otthagyott tehervagon.
Birkenau bejárat

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.