Szépség és a Szörnyeteg (kritika) - Klasszikus és mesés

A Szépség és a Szörnyeteg volt azt a két órát jelentette felnőtt életem szürke hétköznapjaiban, amikor egy kicsit újra kislány lehettem. A történet magával ragadó, a zene és a szereplők varázslatosak voltak.


Magam is elcsodálkoztam rajta, hogy kritikus személyiségem ellenére mennyire tetszett, és főleg - mennyire elégedett voltam vele. Általában, ha egy olyan klasszikus feldolgozása kerül szóba, aminek az eredetije különösen a szívemhez nő, félelemmel vegyes izgalommal várom a végeredményt és csak remélhetem, hogy nem tiporják lábbal a bennem élő kislányt.



Az új Szépség és Szörnyetegnek pedig igen hangos előszele volt, (amelyről a Let's Play oldalon korábban írtam is már). A híresztelések első körben a filmben feltűnő, kifejezetten meleg figuráról, LeFou karakteréről szóltak. Az internetet ellepték például Oroszországgal kapcsolatos cikkek, miszerint ázsiai barátaink LeFou miatt akár be is tiltanák a Disney adaptációt. Azt beszélték ugyanis, hogy az eredetileg együgyű de barátságos figurát a rajzfilmgyártó azért "gondolta újra", mert az utóbbi években sok panasz érkezett, amiért a filmjeikben nem jelenítik meg a homoszexualitást. Oroszországban végül a magas korhatár felállítása mellett döntöttek, a film végeredményét tekintve engem azonban ez kicsit sem nyugtatott meg.

Végre elérkezett a nap, és az óra, amikor már én is befértem az egyik moziterembe, és a meleg témát illetően is kellemes csalódásban volt részem. A feldolgozás alapvetően nem sokban különbözött az eredetitől, ami nagyon jót tett neki, bár utólag emiatt is támadták a kritikusok. Jó néhányan nehezményezték, hogy a film majdnem snittről-snittre a rajzfilm élőszereplős változata lett, pedig ez koránt sem így van. A premier előtti vetítésekkor megjelent első kritikákban mát olvasni lehetett arról, hogy a rajzfilmbeli dalok mellett új dallamok is felcsendülnek majd. Ám ahelyett, hogy ezek -ahogy előzetes félelmeim alapján vártam- megbontották volna a megszokott harmóniát, tökéletesen illeszkedtek a filmbe. Ilyen betétdalok lett például a "Days in the sun" és az "Evermore", melyben végre a Szörnyeteget is hagyták szólózni az alkotók. Csodaszépre sikerült. Nekem mégis a Célin Dion által előadott dal volt a stáblista vetítése alatt, a "How Does a moment last forever".


A produkcióban jobban megismerhetjük Belle és a Szörnyeteg szüleit, és fény derül arra is, hogyan alakult úgy a herceg személyisége, amivel végül magára vonta Agathe, a boszorkány haragját. Egyszóval: bár a film tökéletesen megőrizte gyermekkorunk kedvenc rajzfilmjének báját, új és izgalmas részletekkel bővítette az eredeti koncepciót.  



A film Disney-musical film létére magában hordozta a sejtelmes dark fantasy jelleget. Amikor arra volt szükség elvarázsolt, amikor pedig romantikus hangulat kellett, a főszereplők között kibontakozó szerelem abszolút elfelejtette velem, hogy csupán egy moziban ülök. A kastély elvarázsolt tornyai és még a tárgyakká vált emberek is meglepően élethűre sikerültek.

Végezetül a Szépség és a Szörnyeteg azonos című kiemelt betétdaljának klipjét mutatnám meg Nektek. Míg a korábbi változatban Célin Dion és Peabo Bryson szólaltatta meg az ismerős dallamokat, a film kapcsán készült új klipben Ariana Grande és John Legend előadásában hallhatjuk azt.

Jó szórakozást kívánok hozzá!




Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.