WondIreland, másnéven Szent Patrik Írországa (1.rész)

Míg a többi nemzet megalapítása és keletkezése körül összetett történelmi eseményekről beszélhetünk, az íreknél, kezdetnek elég “csupán” Szent Patrik mindent átható legendáját megismernünk.

A leghíresebb ír legenda szerint ugyanis, a korábban birka nyájat terelgető angol pap, egy három levelű lóhere segítségével magyarázta el a pogány viking királynak a Szentháromságot. Így alapította meg Szent Patrik a máig fennmaradt kereszténységet és örök hírnevét a “smaragd szigeten”. Dublin több látnivalója is neki állít emléket, mostani cikkünkben a Szent Patrik Katedrálist vesszük górcső alá.



Szent Patrik Katedrális
Amellett, hogy az írek szentje egy csapásra jó útra térítette a portyázó vikingeket, azon nyomban keresztelni kezdett egy kút vízével, ami egykor a mai Szent Patrik Katedrális helyén állt. Dublin egyik legszebb katolikus katedrálisa, (a másik legszebb talán a tőle nem messze álló Christ Church Cathedral) eredetileg gótikus stílusban épült. Az alapvetően légiességéről ismert építészeti stílus itt stramm falakkal és kisebb ablakokkal jelentkezik, ami egyedi, kicsit mitikus külsőt kölcsönöz neki. Igaz, ez utóbbihoz a tűzvész utáni viktoriánus stílusban történt renoválásához is hozzájárult. Az így is tágas belső tér viszont annál is érdekesebb.

A katedrális egyes részei elkalauzolnak bennünket a mozgalmas ír történelemben, ahol Szent Patrik is előkelő helyet kapott. Soroljuk fel néhányat a teljesség igénye nélkül: A székesegyház egykor Szent Patrik Felvilágosodott Rend székhelye volt, ebből az időből származnak a templomhajó címeres zászlói.1320-tól itt működött Írország első egyeteme, később Cromwell katonái az oldal hajót istállónak rendezték be. 






Ahogy a legtöbb európai város székesegyházaiban, a Szent Patrik katedrálisban is őriznek sírokat, nem is akármilyeneket! A látogatók itt többek között Jonathan Swift sírját is megtekinthetik, aki  30 éven át szolgálta az egyházat főesperesként. Nem tudom, hogy a nyughelye megválasztásakor a katedrálisé vagy Swifté volt a nagyobb megtiszteltetés. Swift egyébként híres műve, a Gulliver utazásai megírása alatt is itt tevékenykedett. (Az írót egyébként szerelme, de nem házastársa, Stella Esther Johnson mellé helyezték örök nyugalomra.)

A Szent Patrik Katedrális a mai napig az írek jellegzetes „néptemploma” amelyben naponta tartanak istentiszteletet. 

A turisták a templomot márciustól októberig, és novembertől februárig változó nyitva tartás szerint tekinthetik meg, s csupán kétféle - felnőtt (5,5 euró) valamint kedvezményes (4,50 euró)- belépőjegy vásárolható. Az angolok a kisebb (már sokat emlegetett) Christ Church Cathedral-ba járnak, amely egyben Dublin püspöki székhelye is. A dublini egyházi élet kapcsán olvastam, hogy az ott élő magyarok rendszeresen tartanak saját istentiszteletet anya nyelvükön a Betesda Betania Church nevű imaházban.


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.