Kiera Cass: The One - Az Igazi (Értékelés)

A tündérmese véget ért, de én már csak azt nem tudom, hogy a pár boldogságának örülök jobban, vagy hogy nem hallok róluk többé...



Fülszöveg

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 

"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére. 
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."


Értékelés (vigyázz spoiler!)

A tömérdek, többnyire pozitív értékelést olvasva valahol még mindig rejtély számomra, hogy tarthatják mások ennyire magával ragadónak a Párválasztót, noha 10 éve talán rám is ugyanilyen hatással lett volna. Melyik tizenéves lány ne álmodozott volna legalább egyszer a szőke hercegről, aki a legszebbek közül is éppen őt választja? Értem értem, illetve nagyon igyekszem. 

Bár alapvetően nem én vagyok a célcsoport és a rengeteg tépelődés rendkívül idegesített, onnantól, hogy America végre eldöntötte kit szeret, a szerelmi szál egészen elviselhetővé vált, de ami a politikát illeti... 

Az Éhezők viadalában és Beavatottban sem zavart ennyire, hogy végtére is néhány tinédzser változtatott, csavart nagyot a helyzeteken, valószínűleg azért, mert a szerepük nem volt ennyire eltúlzott. Ők jókor vagy rosszkor volt azon a bizonyos helyen és valamilyen úton-módon nyílt alkalmuk “sors fordító” tetteket végrehajtani a rendszerben, ahol éltek, de mindig voltak felettük valódi vezetők. Nagy részben ettől is voltak azok a történetek számomra sokkal hitelesebbek, mint a Párválasztó. A kasztrendszerrel, lázadókkal kapcoslatos problémáikat semmivel sem tudtam komolyabban venni, mint a "kit válasszak" kérdést és ez az érzés csak erősödöt bennem a következő jelenetek után:

“- Erről fogalmam sincs, én mindenesetre szeretnék találkozni velük, és úgy gondoltam, ha kedved van hozzá, akkor erre neked is alkalmad nyílhat” 

Tessék? “ha van kedved…?” lázadók hívják tárgyalásra a főhősnőt és a királyi herceget és kedv kérdése, hogy találkozik -e vele? Perzse igyunk egy kis kólát, nézzük meg egy filmet, aztán tárgyaljunk a lázadókkal, mert "miért is ne"?

Ezután az egyik gyerek azt mondja a másiknak, hogy "őt vedd feleségül", az meg durcás elviharzik, mert megint parancsolatnak neki… Úgy sejtem, hogy az írónő ezt is a főhősök közti kapcsolat megerősítésére akarta felhasználni, de előbb mondanám kínosnak, mint romantikusnak. Pedig biztosan valami felemelő érzés kellett volna átjárnia, amikor a lázadó tinilány agyon dicsérte a főhősnőt, aki ennek hatására (persze némi vonakodás után) végre maga is kezdte elhinni, hogy van benne valami. 

Aztán a következő percben ez történik:
“August úgy nézett Georgiára, mintha már az a külön töltött néhány perc is fájdalmat okozott volna neki. Talán ezért hozta magával a palotába is.”
Igen, nyilván, hiszen tinédzerek, akiknél nincsenek alkalmasabbak arra, hogy az ország sorsáról tárgyaljanak, illetve csupán August, hiszen Georgia csak azért tartott vele, mert addig sem kell elviselnie a kínzó hiányát. Ahh...


A végkifejlet túlságosan "sima", túl meseszerű volt. A való életben elég ritkán fordul elő, hogy két vagy még annál is több ember ugyanabban az időben jut el (lelkileg) ugyanrra a pontra. Például elég egyszerű megoldásnak találtam, hogy Aspen is túljutott Americán, sőt már másik párt is talált és annyira nem zavarja az exe boldogsága, hogy ő kíséri oltárhoz...  Ezt még több év távlatából is nehéz elképzelni, nemhogy egy aránylag friss szakítás után... 

A végefelé közeledve vártam, mikor derül ki Maxon előtt, hogy America Aspennel járt. Azt hittem valamivel nagyobb hangsúlyt kap a kérdés, de az írónő elég hamar lerendezte a dolgot. Egyedül szegény Elise-t sajnáltam, aki egy röpke pillanatra azt hihette, beteljesedik az álma és a következőben mindent elvettek tőle. Ehhez személy szerint (főleg tizenévesként) nehezn tudtam volna jó képet vágni... és szerintem más sem. 

Egyszóval a befejezés is nagyjából olyan volt, mint az egész regény: mint egy az éhezők viadalából kiinduló rózsaszín hippi álom. Örülök, hogy a harmadik résszel véget ért az eredeti történet, számomra ez volt az utolsó Párválasztó... 



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.