Emma sztori - 2. rész



Az egyre sokasodó rendőr szirénák fényeire lassan a kíváncsi helyiek is összesereglettek, mint a molylepkék és szorosan egymás hegyén-hátán állták körbe a sárga kordonszalagokat. Hosszú órák teltek el a betörés óta, amely megmagyarázhatatlan módon a sikolyok és üvegcsörömpölés ellenére - amelyről utólag valamennyi tanú beszámolt -, a tisztelt szomszédság egyetlen tagját sem késztette arra, hogy felemelje a telefont. A járőrök, a környező házak lakóinak kihallgatása után értetlenül álltak a szokatlan passzivitásával szemben. Kérdésükre, miért nem hívtak segítséget a közvetlen mellettük zajló felfordulás hallatán, vagy miért nem jelentették az elmondásuk szerint régóta a környéken parkoló idegen furgont, legjobb esetben is csak kitérő választ, vagy renyhe vállvonogatást kaptak. Legközelebb, kétségkívül az a külföldről érkezett bejelentés vezetett az ügy felderítéséhez, amit az áldozat udvarlója tett a helyi szerveken keresztül, nem sokkal az eset után, az okokkal szemben azonban kénytelenek voltak magukra támaszkodni.
A helyszínen kezdetben nagy volt a fejetlenség. A “nyomozó” megszólításra mindahányszor egy gondterhelt arcú fiatalember ugrott elő, aki szép öltönnyel és fényes cipővel rendelkezett, a döntéshozás területén azonban erős kihívásokkal küzdött. Éppen ezért tette egységessé az érintetteket arcukon elterülő megkönnyebbült mosoly, amikor az a bizonyos autó befordult a sarkon. Az utcán, sok esetben köntösben és papucsban lézengők csak a duda váratlan hangjára tértek ki az útjából, míg végre leparkolhatott közvetlenül a helyszín előtt. Mire Paul Harris nyomozó cipője a pázsitra nehezedett, a jól öltözött emberünk tettre készen várta az utasításait.
- Mi ez a felfordulás!? - kérdezte Harris döbbenten, a bámészkodó tömeg felé fordulva - Zavard őket távolabb a helyszíntől, mielőtt bemocskolnak valamit!
- Igen! - felelte Miller, és sietett végrehajtani, de Harris visszafogta.
- Nem, előbb világosíts fel - mondta, és néhány lépés múlva egy szembe jövő rendőrnek adta ki az előbbi utasítást. Colin Miller nyomozó beszámolt az addig szerzett információkról, még ha tudta is, felettese mindezek birtokában érkezett.

Az ajtó helyén tátongó, inkább egy barlang bejáratra emlékeztető lyukon keresztül léptek be a házba. Maga az ajtó és a falból kiszakadt heveder féloldalasan lógott az oldalsó félfán, mellette egy kis területen vastag üvegszilánk kupac hevert a földön. Harris közelebb hajolt, majd leguggolt a szilánk takaró az ajtótól távolabb eső része mellett. Gumikesztyűt húzott, kiemelt egy darabot a tetejéről és közelebb emelte az arcához. A szilánk hegyesebb felén vércseppeket talált.
- Mikor érkezett? - kérdezte.
- Olyan hajnali négy óra körül már itt voltam - válaszolta zavartan Miller.
- Nem maga, hanem a nő! - csattant fel Harris, miközben bezacskózott néhány szilánkot.
- Igen, persze - hebegte Miller - a gépe éjfélkor szállt le és taxival jött, körülbelül hajnali egy óra körül érkezhetett.
Ennek hallatán Harris hümmögött és guggolva tovább vizsgálgatta a szilánkokat. Miller egyik lábáról a másikra állt.
- Gondolja, hogy a XX bandához köthető? - kérdezte Miller tudálékosan.
- Nem gondolom, tudom - jelentette ki Harris - ahogy ennyi idő után magának is illene.
- De, megölni Davis lányát logikátlan lépés. Hiszen…
- Ha a bosszú lett volna a cél, a nő holtteste itt lenne valahol kifüggesztve. - vágott közbe Harris, de Miller nem adta fel.
- Még megtalálhatjuk. - felelte.
Közben Harris hirtelen újra lenyúlt és elsodorta az üvegtörmeléket egy adott pontról. Néhány másodpercen belül a kezében tartotta Emma mobiltelefonját. - A mi munkánk nem az, hogy összeszedegessük a hullákat, hanem az, hogy mindezt megelőzzük - mondta, s Miller kezébe nyomta a telefont. - Kóddal védte le, törje fel. Látni akarom milyen számokat hívott utoljára.
Millernek elállt a szava és összevissza nyomkodta a számokat, és követte Harrist a konyha irányába.
- De uram, ha nő tényleg a XX foglya, akiket évek óta próbál leleplezni… - szólt Miller, de végül elhallgatott, mert Harris szúrós tekintettel mászott az arcába.
- Ha csak a kifogások felsorakoztatására érzi magát képesnek, inkább menjen haza aludni amennyiben inkább maradna, azt javaslom lásson munkához és ne rabolja az időmet!
Miller másfelé nézett teendő után, míg Harris Emma kiborított holmijait nézegette a konyhaasztalon. Nem ért fel ugyan egy kiadós steak vacsorával, amit e pillanatban szívesen elfogadott volna, de kiindulási pontnak megfelelt. Először féloldalasan az asztal mellett álldogálva dobálta félre a piperéit, aztán a kezébe akadt Emma útlevele, az igazolványai és a tárcája is. Elrévedt a fényképek láttán és kihúzott magának egy széket.
Sosem hallott korábban George Davis kisebbik lányáról, de mivel a nyomozással kapcsolatban szükségtelen volt utána néznie, a személye teljesen jelentéktelennek tűnt.
Mostanáig.
Ha kapásból, a saját elképzelései szerint kellett volna leírnia milyen lehet Emma Davis, nagyon távol állt volna a valóságtól. Gretchenből kiindulva őt is tömzsi alkatú nőként képzelte el, mélyen ülő kék szemekkel, és erőszakos hajlammal, de Emma meglepően különbözött a közvetlen rokonaitól. Talán éppen ezért nem ápolt velük jó viszonyt, és ezért kerülték egymást, mint a pestist, de milyen utálatos fondorlat az élettől, hogy mindennek ellenére Emma fog megfizetni az ő bűneiért.
George Davis hónapokkal korábban került Paul látókörébe. Egy amerikai határőr hirtelen eltűnése igen figyelemfelkeltő, különösen, ha közvetlenül ezt megelőzően korrupció és bűnpártolás gyanúja miatt reflektorfénybe került. Sajnálatos módon ugyanis, a belügyminisztérium minden erőfeszítése ellenére a déli vonalon húzódó határ továbbra is bevett átkelőhelyként funkcionált a drog- és embercsempészek, illetve esetünkben a fegyvercsempészek körében. A XX egy volt a sok közül azzal a különbséggel, hogy míg a mexikói “kis bárók” viszonylag körülhatárolható célpontot jelentettek, előbbi azonban különböző álcák mögé bújva dolgoztak. A szervezet rosszindulatú organizmusként terjedt az Egyesült Államok és Mexikó felé egyaránt jól kihasználva a hivatalos szervek közötti hézagokat, illetve részben a közalkalmazottak alacsony fizetésének köszönhető korrupciót és csalást.
Emma apjáról pedig - hogy egy példát említsünk -, tudható volt, hogy határőrként jelentős összegeket tett zsebre azáltal, hogy biztosította néhány kisebb-nagyobb jármű áthaladását a határon ellenőrzés nélkül. Nem lehetett tudni, hogy a férfi kezdetben zsarolás hatására egyezett-e bele az üzletbe, de a fizetés kiegészítés több nagyszabású kiadásra sarkalta, ami egyértelműen bizonyította a bűnösségét. A letartóztatására azért nem került sor idejében, mert Harris reménykedett benne, hogy elvezeti őket a csempészekhez. Sajnos tévedett. Nem sokkal később ugyanis lányával együtt nyomtalanul eltűnt a színről, de hogy ki, vagy mi elől menekültek el senkinek sem okozott fejtörést. George hamar megelégelte a közreműködéséért kapott apró juttatásokat és egy nap úgy döntött kicsit nagyobbat szakít a fáról... Nagyobbat, mint amekkorát elbírt volna.
A soron következő megrakott kisteherautót kész tervvel várta. Szokás szerint átengedte a határon megbeszéltek szerint, ám ezúttal fogadó bizottságot szervezett számára saját ismerősei személyében.A határtól bevezető autópályán vették üldözőbe és aztán a megfelelő pillanatban megölték és kifosztották a szerencsétlen futárt. Talán Davis maga akarta értékesíteni az árut? Tudta-e egyáltalán pontosan mivel áll szembe? Egyedül saját vallomása deríthetne fényt, de a “nagy akció” után egyedül a töltényhüvelyek, vérnyomok, a mexikói sofőr holtteste és maga az egyedi rendszámú jármű maradt hátra totálkáros állapotban. A rendőrség mellett így korábbi megbízói is a nyomában lihegtek és nem volt kérdés kitől tarthatott jobban. A rakomány egy pick up hátuljáról került elő, amit Davis társával együtt kapcsolták le röviddel az eset után, ám a rablás szellemi atyja továbbra is szökésben voltak.
Vajon a puszta véletlen műve, hogy Emma éppen most, ebben a zavaros időszakban, ilyen váratlanul állított be? - gondolkodott Paul - Sejthette-e, amikor ennyi idő után földet ért Texasba, hogy éppen a méhkas közepébe nyújtja a kezét? Léteznek efféle véletlenek? Bármilyen idegesítő,, Millernek sajnos igaza lehet. Emmának alig jutott valamicske esély a túlélésre és félő, hogy a tapasztalatlan, a békés rózsaszín burokból kiszakadt hercegnő az adott pillanatban azt a kicsiny lehetőséget is hagyja kicsúszni a kezéből.

***

Hiába adtak ki körözést a meghatározhatatlan márkájú és típusú szürke furgon ellen, csodával határos módon nem került elő. Hetekkel később Paul Emma Davis elrablásának, - ahogy a csempészhálózat lebuktatásának- ügyében egyaránt zsákutcába jutott. Nem volt mit tenni, mint beismerni a bukást és az alapoktól kezdve új megközelítésben megvizsgálni a rendelkezésre álló információkat és bizonyítékokat, ehhez azonban sem türelme, sem ideje nem volt. Múltak a napok és mindegy egyes percben okkal tarthatott tőle, hogy valaki egy út menti árok szélén, vagy farm közepén, egy kútban rábukkan Emma holttestére. A szervezet hosszú évek óta foglalkoztatta Pault, ám rendre ugyanazokba a falakba ütközött, s egyre inkább úgy érezte, mintha árnyakat kergetne az sűrű éjszakában. Százszor és ezerszer kezdett a nulláról átfésülni mindent, teljesen eredménytelenül, miközben gyűltek körülötte a lezáratlan ügyek, s neki éppen annyi ereje maradt, hogy a fejét kint tartsa a vízből. Ezek az elérhetetlen délibábok álltak a legtöbb komoly korrupciós ügy, fosztogatás, eltűnés, gyilkosság mögött, de a legfelsőbb vezetőktől a legutolsó végrehajtókig minden láncszem személyazonosságát sűrű homály fedte. Akár a ragadozók: az ő jelenlétükre is csupán a maguk után hagyott pusztításból lehetett következtetni, de látni és tetten érni sohasem. Másfél év eredménytelensége bárki türelmét próbára tette volna, és Paul különösen rosszul viselte a várakozást.

A mindössze néhány négyzetméter alapterületű irodája, avatatlan szemmel nézve maga volt a káosz. A falak és a felső ablakok minden négyzetméterét ellepték a jegyzetek, fotók az egyikből másikba kapcsolódó színes madzagok sokasága valamiféle, (Paul számára bizonyosan értelmezhető) rendszer szerint. A kis lámpa gyér fényénél görnyedt az asztalára nehezedő akták felé. Hol a különböző tetthelyek fotóit nézegette, hol a jelentések sorai között futtatta a tekintetét, miközben az újra és újra a lámpaburára ragasztott képre tévedt. Inkább csak egy darabka volt, egy apró foszlány Emma arcával, amit egy nagyobb képről szakítottak le. A férfi a kezébe vette a képet és hosszasan nézegette elmerengve. Hátrébb húzódott a székkel, s mintegy filmes klisékhez hasonlóan hátat fordítva az iroda ajtónak nyitott ablakon át, belefeledkezett az emlékekbe, melyhez naplemente utáni, sötétedő táj látványa gyönyörű aláfestést. Gondolatai a környezeténél is sűrűbb, több szálon futó rendszerben, és azokat megtörve cikáztak a fejében. A zűrös hangzavar közepette az a néhány másodperc jelentett megnyugvást, amikor az órájára tekintgetett - egyre többször. Ezt a percet akasztotta meg Colin, aki a kopogtatás után, kérdés nélkül rögtön átlépte a küszöböt.
- Zavarhatok?
- Jöjjön - mondta Paul kábán, mint aki fél lábbal még álmai mezein leledzik. Lassan visszafordult és megint az asztalon heverő halmazt bogarászta. Colinra rá sem nézett.
- Most indulok haza. - közölte Colin, mintha kötelessége volna bejelenteni mikor mire készül.
Paul kissé csodálkozva felpillantott - Jó pihenést! - válaszolta.
- Meg szeretném hívni hozzánk vacsorára. A feleségem már alig várja, hogy megismerje!
Paul lassan felemelte a fejét, hogy Colin szemébe nézve mondhassa el, mennyire elragadónak találja a figyelmességét, de sajnálatos módon, ennek ellenére sem áll módjában elfogadni a meghívást.
- Ugye nem McClean-ről van szó!? - Kérdezte Colin, de válasz gyanánt kénytelen volt egy jókora sóhajjal beérni, ezért folytatta. - Tudom, hogy évek óta ő volt az egyetlen kapocs, de…
- Megszökött. Pont. Lépjünk tovább.
- Egy rendőrösről! Ez mégiscsak különös, nem? A főkapitány meggyőződése, hogy valaki segített neki. Belülről. Vizsgálatot indítanak a…
- Sok sikert hozzá! - vágott közbe újra.
Rövid csend állt be. Paul lázasan rendezgette a papírokat az asztalon.
- Jól van, nem zavarom. - szólt Colin, miután feladta a beszélgetésre irányuló reményeit, és egyenesen az ajtó felé tartott.
- Viszlát holnap!

Pár perccel Colin távozása után Paul is magára vágta a kocsiajtót. Tövig nyomta a gázt és meg sem állt a San Antonino és Uvalde közötti kertvárosi háza előtt kis feljáróig. A sorházak között az övé volt a harmadik, tehát éppen a középső. Úgy a szomszédai közé volt szorítva, hogy lehetetlen lett volna bármit tenni kíváncsian figyelő fülek és szemek kereszttüze nélkül. Szinte kiugrott az autóból, amikor két felől is látta, ahogy lebbennek a konyhafüggönyök, az egyik kotnyeles vénleány rest volt akár a diszkréció látszatát is fenntartani. Paul odaintett neki miközben a kulcsát keresgélve végig száguldott az előkerten a küszöbig, majd sebtében kulcsra zárta a bejárati - és hátsó ajtót, és tovább száguldott a konyhába. Szokatlanul kapkodott, ahogy a szekrényből egy tiszta poharát után keresgélt, de koordinálatlan mozdulatai miatt egymás után pattantak szét az üveg és kerámia tányérok és bögrék a konyhapadlón. Néhány pillanatra leállt, aztán megragadott egy korábban használt műanyag poharat és megtöltötte hideg vízzel a mosatlan felet, amíg a szívverése is lassan visszaállt a megfelelő ütemre. Olyannyira lenyugodott, hogy a korábbi kapkodáshoz képest, cammogva lépkedett át a garázsba.
Amikor felkapcsolta a villanyt, a helyiség közepén székhez kötözött ember fészkelődni kezdett. Látni ugyan nem láthatta őt a fejébe húzott zsák miatt, de egészen jól hallotta a közeledését. Elsősorban úgy tűnt, mintha valami sürgős közlendője volna, bár meglehet, hogy a padlón egyre nagyobb tócsában elterülő vércseppekkel kapcsolatban szeretett volna tárgyalást kezdeményezni Paullal. A kulcscsontja tájékán ugyanis, jókora lőtt seb éktelenkedett és az abból származó vér az egész felsőtestét ellepte. Paul a helyzethez képest talán túlságosan mély higgadtságról tett tanúbizonyságot, amikor a fogolyról tudomást sem véve megkerülte, és egy asztalt tolt elé, ezután pedig egy másik asztalon kezdett kotorászni. A férfi elé tolt asztalra két, - valószínűleg egy nadrágszíjból származó - erős bőrdarabbal rögzítette a fogoly csuklóit, bárhogy próbálta kiszabadítani, a könyökét is alig bírta megemelni. Miután Paul ilyesformán előkészítette a “terepet”, levette a zsákot, Howard McClean fájdalmat tükröző, de büszke arca nézett vissza rá. Azzal a szigorúnak mondható feltétellel, hogy ha ordítani mer, Paul a fejébe vagy más testrészeibe is golyót ereszt, egy hirtelen rántással megszabadította a száját a ragszalagtól. 




--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




A többi epizód megtekintéséhez KATTINTS IDE!

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.