Emma sztori - 5. rész


Ewan gondolatai vadul cikáztak. McClean szavai Emma esélyeit illetően, azonnali indulását sürgették, azonban a józan ész több megfontoltságot követelt. Valójában kicsit sem érte volna váratlanul, ha kiderül, igyekezete megkésett és felesleges volt, még ha minden porcikája tiltakozott is a gondolat ellen. Azt már a nyomozás első perceiben is világosan látta, hogy Emmát az apja megzsarolása végett rabolták el, s ha az eltelt másfél év alatt nem sikerült megegyezniük Davisszel, vagy ha egyszerűen a füle botját sem mozdította nevelt lányáért, jobb nem belegondolni, mi végett tartották életben ilyen sokáig. George Davis Emma születése, sőt Audrey terhességének kezdete óa tudta, hogy nem az ő lánya. Érzelmi kötődés híján majdnem érthető, miért fűződött több érdeke pénzhez, de hogy megbocsátható-e… Nos, Ewan erről igen erőteljes véleményt fogalmazott meg legbelül, amit azonban a saját bűnei miatt nem nagyon hangoztatott. Bőven volt ideje viszont utánanézni Davisék családi kálváriájának és töviről hegyire megismerni minden részletét. Az ilyesmi ártani nem árthat, ha már az egyik lányukra fájt a foga, ráadásul, Emma fogantatásának körülményeiről és az anyjáról nem semmi dolgok derültek ki. 

Audrey egész életében csupán egyetlen egy alkalommal kényszerült munkába állni, és azt egy alkalmat sem volt több, mint elvetélt kísérlet. Képtelen volt bármilyen kötelezettséget megtűrni magán, a feletteseitől kapott utasításoknak pedig dacosan ellenállt. Nem is kellett több, mint fél év, hogy egy szép napon felkeljen, és némi tervezést és előkészítést követően, se szó, se beszéd “önfelfedező” útra induljon Amerikába. Ám még jóformán le sem járt a turista vízuma, amikor önmaga helyett megismerte George-ot, a közepes termetű, mackós alkatú, seattle-i rendőrt. Annak ellenére, hogy eldöntötte, nem akar komoly kapcsolatot, a kitartó udvarlásának, és nem mellesleg a biztos megélhetés lehetőségének nem tudott sokáig ellenállni, különösen, mert felelőtlen költekezésével rekordidő alatt a csőd szélére sodorta magát. Mire feleszmélt a gyűrű már az ujján volt, de a herkulesi hősről, akihez - azt hitte - hozzáment, kiderült, hogy csak egyenruhába bújtatott sörvedelő amerikai. Míg az ő lelkesedése a mézeshetek lecsengésével sem hagyott alább, Audrey, az első lánya, Gretchen születése után újra kedvet kapott keresgélni. 


Ezúttal viszont önmaga helyett, saját szavaival fogalmazva a “szabadságot” kutatta, és hamarosan rá is talált az egyik barátnőjének férjében. A férfi a maga részéről közel sem dimenzionálta annyira túl életének ezen fejezetét, mint Audrey, mindössze egyhangú adatelemzői munkája és ellaposodott házassága között vágyott egy kis izgalomra. Meg sem fordult a fejében, hogy a nő komolyan beleszeret, arra pedig még annyira sem, hogy képes lenne teherbe esni, csak hogy őt magához láncolja. Esze ágában sem volt felborítani aránylag békés családi életét egy hisztis, nagyravágyó és megbízhatatlan nőért, és a meglévő öt mellé sem hiányzott egy újabb, ráadásul törvénytelen gyerek, ezért aztán ígéretek ide vagy oda, gyorsan véget vetett az egésznek. Gondolt rá, hogy legalább az abortusz költségeit állja, ám végül nem vállalta a fáradtságot, hogy külön emiatt is lefolytasson egy vitát. Hagyta, tegyen vele, amit jónak lát, ő  többé nem jelentkezett. Audrey sírhatott, esdekelhetett nála, sorban írhatta a kétségbeesett és szívbe markoló leveleit hozzá, csak annyit ért el vele, hogy a férfi egyre inkább bánta, hogy az egészbe belekezdett. Audrey minél megszállottabban kergette a kalandokat, a szabadságot és függetlenséget annál több, és annál nehezebb béklyókkal kötötte magát a szürke rögvalósághoz. Hirtelen ott találta magát egy törvénytelen gyerekkel a szíve alatt, akit képtelen lett volna megmagyarázni a férjének, na nem mintha nagyon akarta volna. Valójában George egyáltalán nem érdekelte és mélységesen taszította a gondolat, vele élje le az életét, nemhogy még bocsánatáért esedezzen valami miatt, amit - a végkifejletet leszámítva - csöppet sem bánt meg. Szívesen fogta volna magát újra, hogy ismét tovább álljon, de a gyerekeit sem otthagyni, sem magával vinni nem lett volna képes, az pedig, hogy beálljon a bátor munkavállalók sorába, napi nyolc vagy több órában dolgozzon a napi betevőért, kizárt dolognak látszott. Így ismét eldöntötte, hogy a férjével marad, de erről őt is meg kellett győzni valahogy. Audrey jól tudta használni a vele született adottságait, ha el akart érni valamit, de sejtette, hogy bármilyen ügyefogyottnak tartja is George-ot, ez itt már kevés lesz. Súlyosbította a helyzetet, hogy mire rászánta magát a vallomásra, a másik feleség váratlanul, bosszúból mindenről kitálalt. Beszámolt a kettős hűtlenség mocskos részleteiről - a terhességet kivéve. Audrey ekkor találta ki, hogy menti, ami még menthető és mivel a terhessége elején járt, talán megvezetheti George-ot és elhitetheti vele, hogy a gyerek tőle van. Ahhoz azonban, hogy lehetősége nyíljon ehhez alibit szolgáltatni ennyi idő múltán, meglehetősen sok performanszra volt szükség. Elővette a legmegbánóbb tekintetét, térden állva sírt, éhségsztrájkot hirdetett, míg egyetlen alkalmat sikerült kierőszakolnia, aztán soha többet. Talán ezért érzett George később annyi megvetést Emma iránt, és ezért nem környékezte meg a gondolat sem, hogy kimenti őt a nyomorúságból. Talán csak a szerencsétlen eseménysorozat vezetett idáig, amelynek minden láncszeme, elhibázott emberi döntések következménye volt. Talán senki sem tehetett róla, hogy a törvénytelen gyermek, végül törvényen kívüliek kezére jutott, de Ewan jelenében az elemezgetés és értelmezés helyett a tettek ideje érkezett el.

***

Ewan küldetését megannyi “ha” és kérdőjel övezte, mely többféle veszélyhelyzet kialakulását vetítette elő. Többek között aggasztotta, hogy minden információja egy fogvatartott és megkínzott embertől származott. Az olyanokról ugyanis elterjedt, hogy nem megbízhatóak. Ki tudja, hogy nem az oroszlán barlangjába készül-e éppen besétálni, Emma ott van-e még, ott volt-e valaha, vagy talál ott egyáltalán bármi. S ha ott vannak, hányan, milyen fegyverük van, és ő hogy lehetne képes egyedül szembeszállni velük, megtalálni a nőt és vele együtt élve kijutni onnan? Túl nagy falat volt ez neki első nekifutásra. 
De hát nem erre számított, amikor megszöktette McClean-t? Ha akart, sem térhetett volna vissza a rendes, megszokott világába. Előbb-utóbb a szökéssel kapcsolatos belső vizsgálat is eredményre jut, és talán élete végéig rács mögé kerül. Nem, innen már nem volt visszaút. Tudta, egész hátralévő életében bujkálnia kell majd, álnevekkel, hamis papírokkal távoli országokban. De igazából mit is veszített ezzel? A gyászt? a magányt? Az örökké meg nem szűnő gonoszságot, ami állandó munkával látta el? Fárasztó megkötésekkel eljárni olyan emberekkel szemben, akik semmiféle korlátot nem ismernek és semmilyen istent nem tisztelnek? Emma Davis inkább haljon meg valahol gyilkosok keze által, mert Ewannek nem volt joga nyomást gyakorolni egy McClean-féle bűnözőre? Vagy másképpen: Emma élete mitől ér kevesebbet, mint McCleané vagy bármelyik másiké, akik a tönkretételén fáradoznak?



***

Ewan idegesen behajigálta a kocsiba, ami a keze ügyébe került, úgy mint: elemlámpa, plusz töltények, kötél, kés, vizes palack, gázspray, pokróc, és még jó néhány apróság, konkrét cél vagy elképzelés nélkül. Néhány percig a térképet böngészte lehetséges megközelítési és menekülési útvonalak után, majd nagy nehezen elindult. Már hajnali fél kettőre járt az idő. Ewan kezdett aggódni, hogy nincs sok ideje napkeltéig, és a legrosszabb pillanatban vész el az éjszaka által nyújtott természetes álca. A mérföldeket róva egyre kevesebbet gondolt arra, hogy McClean felültette és senkit sem talál a helyszínen, és egyre többet arra, hogy Voroniv embereivel, talán maga Voronivval is szembe kell néznie. Ami azt illeti, Ewan egy pillanatig sem hitte, hogy McClean túloz, amikor azt mondta Voroniv képes lenne elevenen megnyúzni, s biztosra vette, hogy ő mint rendőr, ennél is különlegesebb elbánásra számíthatna, ha a kezük közé kerül.
Miközben ezek a cseppet sem biztató jövő képei pörögtek le a szeme előtt, lassan közeledett ahhoz a keskeny útszakaszon, ami tulajdonképpen a ranch egyetlen be - és kijárataként szolgált. Körülötte, míg a szem ellát búza- és kukoricamezők terültek el. Lekapcsolta az autó fényszóróját és lassítva, megfontoltan gurult tovább előre. Szerencsére az út mentén a megérett búzaszálak takarták, de a félig dombtetőn fekvő házat így is, csaknem lehetetlennek látszott észrevétlenül megközelíteni - legalábbis autóval. Ewan (amennyire egy búzatábla szélén ez megoldható) félreállt, magához vett egy elemlámpát valamint a fekete piacon vett fegyverét és gyalog indult tovább. Ahogy közeledett, a bátorsága egyre inkább kezdett visszatérni, ugyanis egy árva lelket sem látott a ház körül, és ami ennél is fontosabb: egy jármű sem állt kint. Egyedül a fa tákolmányt látta messziről, amit McClean említett, bár “kunyhó” és “pajta” szavakat Ewan elég túlzóak tartotta egy összeomlás szélén álló tüzelő halmazra nézve. A körülmények ellenére a tapasztalt nyomozó még nem vont le elhamarkodott következtetéseket és távol állt attól, hogy elővigyázatlanságból veszélybe sodorja magát, ezért kerülő úton közelítette meg a házat. Elég furcsán érezte magát, miközben az akadémián tanult módszereket, a szabályos kereteken kívül alkalmazza, de inkább az rémítette meg, hogy ugyanakkor egyáltalán nem érezte természetellenesnek vagy - és talán ez a legfontosabb - helytelennek, amit tesz.
A következő lépésével már a ház falához simult és macskaléptekkel próbált az ablakok alatt a hátsó bejárat felé húzódni, majd óvatosan megkezdte a behatolást - ahogy azt más esetben egy egész csapattal a háta mögött is tenni szokta. Lépésről lépésre valamennyi helyiséget alaposan átnézett. Benyitott a folyosóról nyíló ajtókon, miközben előre és hátra is figyelt, nehogy valaki meglepje. Perceken beül azonban be kellett ismernie, hogy a helyszín felderítésekor bemutatott koreográfia, ha volt is haszna, egyedül gyakorlásra volt jó, a ház ugyanis - mint azt már majdnem biztosra vette - teljesen üresen állt. Lassan a szíve is, amely eddig hol vadul zakatolt, hol kihagyott egy-két ütemet, kicsit egyenletesebb tempóra váltott. A hátán csurgott a forró verejték az esetleges összecsapás gondolatától is, bár így a helyzet másik kellemetlen lehetőségével kellett szembenéznie: elkésett. A legnagyobb szobában - ez szolgálhatott nappali gyanánt - szerteszét hevertek üres pizzás dobozok és sörösüvegek, mintha éppen az imént tartotta volna Voroniv sleppje szokásos esti tivornyáját. Ahogy kicsit körbenézett a az ottfelejtett tárgyak között, Ewanben különböző gondolatok kavarogtak. A lelkiismerete, ami továbbra is a szolgálat húzta például nem hagyta magát csitítani, hogy jelentse valakinek a helyet, amit talált. Ha soha többé nem térnek is vissza, rengeteg ujjlenyomatot és esetleges nyomot rejthet, de tudta, sehogyan sem tudná ezt úgy megtenni, hogy magát le ne buktassa. Aztán eszébe jutott, hogyan fog megszabadulni McCleantől, és egyáltalán merre kereshetné tovább Emmát. Immár határozott léptekkel indult vissza a kocsija irányába, de ahogy elhaladt a bizonyos kerti sufni szerűség mellett, csak nem tudta megállni, hogy legalább be ne pillantson. 
Az ajtó recsegve nyílt ki. Ezúttal csak az elemlámpáját vette elő, de készenlétben tartotta a pisztolyát is, biztos, ami biztos. Figyelmesen végigjáratta tekintetét az apró helyiségen. A kunyhóban emberi eredetű szagok már- már émelyítően erős keveréke lengte töltötte be a levegőt. A lazán rakott deszkák között beesett az eső, így a kunyhó homokos talaja szinte sártengerré változott. Ewan undorral szemlélte a helyet, mikor hatalmas meglepetésére egy határozottan emberszerű lényt pillantott meg a földbe süppedve. Ewan leguggolt mellé és az zseblámpáját a talpára állította, hogy világítson, amikor maga felé fordítja a fehér rongydarabot viselő csont sovány lény fejét. Olyan finoman ért hozzá, mintha attól tartana, hogy eltörik, vagy szétporlad a kezei között. A női arcról két nagy barna szem nézett vissza rá. Ewan zavarba jött, mert egy ilyen, mindkettejük részéről méltatlan első találkozásra nem volt felkészülve. Nem is tudta mit mondjon hirtelen, esetleg mutatkozzon be!? Végül is emeltet döntött, majd hozzátette: 
- Mostmár minden rendben. Azért jöttem, hogy kivigyem innen! - mondta, bár ahogy kimondta maga is rájött, hogy ezt az olcsó és sablonos szöveget, mintha valami z-kategóriás akció sorozatban hallotta volna. 
Emma megmozdította azt a karját, amelyiken eddig feküdt és Ewan felfigyelt rá, hogy a nőt a tákolmány egyetlen tartóoszlopához bilincselték. Természetesen kulcs nélkül is, pillanatok alatt ki tudta volna pattintani a zárat, ám még mielőtt mélyebben elgondolkodhatott volna rajta, hol találna ehhez megfelelő eszközt, Emma vizet kért tőle olyan elhaló hangon, amiből megértette milyen rossz állapotban lehet és nagyon sürgős a dolog. Miközben visszaszaladt a házba - amire így már két oka is volt - az zakatolt a fejében, hogy milyen emberek hagynak megkötözve egy szerencsétlen nőt étlen-szomjan egyedül, meghalni a sárban!? Sajnos minden csapból ugyanaz a koszos lötty folyt, amiből semmiképp sem adott volna neki, a kocsiban lévő víz, amit magával hozott pedig túlságosan messze volt. Ezért még sebesebben kutatott egy drót darab, vagy vékony tárgy után. Csakhamar összeszedett valamit és ha már ott volt, felkapta az egyik kis takarót is. Éppen kifelé indult volna már a bejáraton keresztül, mikor kintről több kocsiajtó csapódás hangjára lett figyelmes. 
Visszajöttek. 
Az ütő is megállt benne, de szerencsére nem veszítette el a fejét. Még nem történt baj, - gondolta - egyedül a terv változott. Az első és legfontosabb feladata volt kideríteni hány autóval jöttek, körülbelül hányan vannak és merről közelítenek a ház felé. Ewan zsebre dugta a bilincszár nyitogatáshoz összeszedett vackokat és a zseblámpát, és feltekerte a fegyverre a hangtompítót. Az egyik ablakon kinézve látta, hogy a legtöbben a hátsó ajtó felé indultak el, de egyvalaki négy terepjáró közül az egyik csomagtartójában matatott. Ewan, a másik ajtó felé ment. Ha összefut is azzal az alakkal, feltűnésmentesen és könnyedén le tudja szedni - gondolta. A csoport belépésével egy időben csukta be maga mögött az ajtót, és az épület sarkának és a sufni takarásában figyelte a továbbra is kint matató férfit. Türelmetlenül várta, hogy végezzen, bármit is csinál, de úgy tűnt, esze ágában sincs még csatlakozni a többiekhez. Az idő viszont gyors ütemben haladt előre és a pirkadat első jelei sejlettek fel a horizonton. Ha Ewan élve meg akarta úszni a kis kiruccanását, mielőbb lépnie kellett. A rögtönzött parkolóra túlságosan jól rá lehetett látni a nappali ablakából, szóval így messziről nem lőhette le a kint maradt férfit észrevétlenül. El kellett onnan csalogatni, mégpedig úgy, hogy majd a holttestét is könnyen eltüntethesse szem elől. Minél később fedezik fel, annál később derül fény az ő jelenlétére is. Ewan felkapott a földről egy rövidke, alig tíz centis vascsövet, odacsapta egy kőhöz, majd elgurította előre. A házból nagy ricsaj szűrődött ki, ők nem hallhatták, de a férfi felfigyelt az éles hangra. Abbahagyta, amit csinált és a sufninak vette az irányt. Rögtön arra gyanakodott, hogy a nő csapott zajt valahogyan, és bement. Igen elcsodálkozott, amikor megjelent mellette Ewan és mire kettőt pislantott agyonlőtte. Emmának, aki megrémült a látottaktól, intett, hogy maradjon szépen csendben. A sufni hátsó részébe húzta a testet, aztán odaguggolt a nőhöz és kinyitotta a bilincset. 
- Mindjárt visszajövök! - mondta, kicsit biztosabb hangon, ugyanis ekkora kirajzolódott a fejében egy terv, amire igencsak büszke volt. 
Ewan tényleg elégedett volt a megoldással, de ha utólag őszintébb lett volna magához, kénytelen lett volna bevallani, hogy fele ilyen jól sem sült volna el az egész, hogy ha a végrehajtás közben akár egy embernek is eszébe jut kijönni a házból. De sebaj!. Lopakodva végigjárta a terepjárókat és sorban kivette a kulcsot mindegyikből, kivéve azt, ami a legközelebb, és szerencséjére igen közel állt a sufnihoz. Ezt, úgy döntött egy kicsit kölcsön veszi, amíg le nem érnek Emmával a saját kocsijához. Visszaszaladt a sufniba, óvatosan kiemelte a nőt a mocsokból, a karjába vette és sietett vissza vele az autóhoz. Emma könnyű volt, mint a pille, és úgy simult bele a megmentője karjaiba, mint a kiscica a meleg takaróba. Ha valaki csak ezt a jelenetet látja, biztos egy romantikus film utolsó jelenetét vélte volna látni, de a veszély még Damoklész kardjaként lebegett felettük. Az egyre világosodó hajnali félhomályban Ewan szinte behajította Emmát a hátsó ülésre, de erre már bent is felfigyelt valaki. Hallotta, hogy artikulálatlan hangon kiabálnak egymással és többen megindulnak kifelé. Csattogtak a fegyverek, amint sorban kibiztosították őket és eldördül néhány lövés mielőtt Ewan idegesen a volán mögé vágta magát. Megpróbálták többen elállni az útját, de néhány gázolás után belátták, hogy ezzel nem érnek célt, mások az autóra lövöldöztek, megint mások meglepetten vették észre, hogy kulcsok híján képtelenek azonnal utánuk menni, bár ez sajnos nem jelentette, hogy másképp nem lehet elindítani az autót. Ewan szélsebesen száguldott lefelé a földúton a saját terepjárója irányába, azonban mielőtt átültek volna a kölcsönautóval keresztbe állt az úton, hogy azzal is időt nyerjen. Átrakta Emmát is és hajnalig autózgattak, amíg Ewan meg nem bizonyosodott róla, hogy nem követi őket senki. 


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.