Emma sztori - 6. rész



Ennek nem így kellett volna lennie! - gondolta Ewan a zöld nappali kanapéján ülve, s nagy sóhajok közepette halogatta az indulást. Alig három évvel korábban elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy a mostanihoz hasonló problémákkal küzdjön. Akkoriban ott volt neki Cindy, a legszebb, legviccesebb és mindenben a “legeslegebb” nő, akivel valaha találkozott. Sokszor érezte úgy, nem érdemel ekkora kegyet az élettől, de a halála óta napról napra dühítette az igazságtalanság, amiért elvette tőle. Cindy-ben tökéletes egyensúlyban nyilvánult meg az intelligencia és nőiesség; gyengédség és határozottság. Ő volt a támasza, aki támogatta a cseppet sem egyszerű hivatása gyakorlásában, és a menedéke is, akihez hazajöhetett egy-egy hosszú, veszélyekkel teli nap után. 
Három éve még volt értelme az életének, és volt jövőkép, hiszen mélyen hitt abban, hogy nagyszerű és tökéletes terv, amit Cindy-vel a “holtomiglan holtodiglan” egészére készítettek el maguknak, nem csak hogy megvalósítható, de az az egyetlen járható út. A terv része volt többek között az a világ körüli utazás is, amit Cindy álmodott meg kettejük számára, nyugdíjas éveikre. Ewannek voltak ugyan olyan "földhöz ragadt" aggályai, mint hogy honnan fogják előteremteni rá a pénzt, de mindezek ellenére örömmel követte menyasszonyát bármilyen őrültségben, amit kitalált. Életrevaló, optimista, aki mindig a lehetetlent, a kirívót keresi a megszokottal szemben - ez volt Cindy. Egy hatalmas parafatáblán tervezgette az útvonalat, listákon vezette, hol mit szeretne megnézni, kipróbálni, melyik évszakban lenne jobb bizonyos helyekre eljutni, mire lesz szükség, és így tovább. A rengeteg lista, a cetlik, a képek azóta átkerültek a gardróbba, ami elég félreeső helynek bizonyult, hogy ne tolja minden egyes nap Ewan arcába az emlékeket, de kéznél volt, ha mégis vetett volna rá egy ábrándos pillantást. A parafatábla is csak azt jelképezte számára, amit Cindy legtöbb holmija: veszteséget. magányt, egyhangúság és a megannyi emlék fájdalmát, bár ezt Ewan - a kézzel fogható tények ellenére - semmiképpen sem tudta, vagy inkább akarta elfogadni. 

Éppen ezért, körülbelül egy évvel korábban, és fél évvel Emma eltűnése után a parafatábla visszakapta régi helyét a házban, és jelentőségét Ewan életében. A férfit gyötrő vágy, hogy egyszerűen és ha kell bármi áron helyre hozza, amit az élet elrontott, utat talált magának. A tények és reménylet dolgok fokozatosan összemosódtak és egészen más érték- és törvényrendszer alapján rendeződtek újra össze. A mindennapi problémák és csalódások elől a Cindy-vel töltött múltba és Emmával képzelt jövőbe menekült, míg napról-napra kirajzolódott egy terv is, amelynek végrehajtása hamis papírok vásárlásától, egy gyanúsított megszöktetésén és megkínzásán át, többszörös gyilkosságig vezetett eddig, és még ki tudja merre fog ezután. Cindy, azaz Emma már ott volt vele, és ezzel a terv egyik (igen lényeges) felét már teljesítette… 

***

Mire Voroniv emberei átverekedték magukat az Ewan állította akadályokon, sikerült olyan messzire jutnia, hogy nyomát sem érték. Hatalmas kerülővel vezetett hazáig, mialatt Emma a hátsó ülésen pihent. Percek alatt kiitta egy fél literes vizes üveg tartalmát, majd miután megálltak egy vegyesboltnál, hogy vegyenek neki, még további fél litert is elkortyolgatott, míg végül elaludt. Az Emmával kapcsolatban tapasztalt rezignált viselkedésből sokkal többet leolvasott, mit amennyit a nő el akart volna árulni magáról, de ezt még így is kevesellte. Látta raja, hogy valójában magáról is alig tud, örül, hogy nem szomjazik, de azt is ilyen közömbösen fogadná, ha nem kapott volna vizet; ahogy az is jól esik, hogy már nem fázik, de aligha tudta hova tenni Ewan gondoskodását, amikor betakargatta pokrócokkal a hátsó ülésen. Az őt ért csapás és a hosszú fogság láthatóan megtette a hatását, melynek legszembetűnőbb jele, a mindennemű változásra vonatkozó néma beletörődés volt. A ruhái szanaszét szakadtak rajta, nadrágja jóformán nem is volt. Ewan borzasztó állapotban talált rá, de hihetetlen megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy még éppen időben. Soha nem derült ki számára, hogy mi volt Voroniv célja Emmával és ő később is alig árult el valamit a velük töltött időszakról. Miután hazaértek, rövid megfontolás után Ewan mégis úgy döntött, felébreszti Emmát, hogy zuhanyozzon le, a különböző eredetű foltokkal tarkított rongyokat pedig egy zsákba gyűjtve egyenesen a kukába hajította. Így közelebbről megnézve látta, hogy Emma mégsem hasonlít olyan kísértetiesen Cindyre, ugyanakkor mégis pontosan olyan, legalább is olyannak akarta látni. Miután felajánlotta neki volt menyasszonya ruháit, befektette a saját ágyába és hozott neki néhány falat ennivalót. Ő maga is nagyon fáradt és éhes volt már, de attól, ami még rá várt azon a reggelen, ismét elment az étvágya. Majd eszik, ha túl lesz rajta - gondolta - és úgy sem árt, ha valóban nem hangzik makk egészségesnek, amikor néhány óra múlva felhívja Colint, és beteget jelent...


Emma nem mondott és nem kérdezett semmit. Körülnézett az émelyítően avokádó zöld szobában és próbálta feldolgozni, ami az utóbbi néhány óra leforgása alatt történt. Sokáig nézte Ewant anélkül, hogy próbálta volna megfejteni ki ez az ember és mit akar tőle, s még csak nem is azért, mert segített rajta. Egyszerűen furcsa volt újra világos nappali fényben, ilyen részletességgel látnia valakit. A férfi az ágy mellett ült, fél méterrel távolabb tőle és maga elé bámult. Nem volt túl közel, de Emma így is jól látta a bőrét, a pólusait, az arcát betakaró kicsi pihéket, és azt ahogy a szemének kék írisze minden rezdülésnél más árnyalatra vált. Most érezte csak igazán mennyire hiányzott neki a külvilág, az igazi ízek, illatok, a színek, a formák, az, hogy valami tiszta és száraz anyag ér a bőréhez, hogy ő maga sem csupa lucsok. Azelőtt el sem tudta volna képzelni, hogy ilyesmiért is ennyire hálás tudna lenni. Erre a gondolatra könnyezni kezdett, de mivel annyira kényelmetlen volt számára Ewan jelenléte, inkább visszafojtotta a sírást. Megköszönte az ételt, majd lejjebb csúszott az ágyon és lehunyta a szemét. Ekkor az idegen férfi végre magára hagyta a szobában. Egyáltalán nem érezte magát álmosnak, vagy fáradtnak, hiszen az elmúlt időszakban az alvásba menekült az éhség, a szomjúság és egyáltalán, a kilátástalan valóság elől, és sokként érte a hirtelen változás. Néhány órával ezelőtt ilyesmiben reménykedni sem mert, most kézzel fogható valóság volt, ami körülvette. Civilizált környezetben, emberhez méltó állapotban. Ezerféle gondolt között, volt mit elrendezni magában, de hogy a megmentője addig se zargassa, inkább alvást színlelt. 
Ewan vetett még egy pillantást Emmára, mielőtt a garázs felé vette volna az irányt. A terv első része sikerrel zárult: megtalálta a nőt. Most jött a második rész: elegendő pénzt szerezni az eltűnéséhez. Természetesen a teljes kép Ewan fejében ennél jóval részletesebb és árnyaltabb változatban létezett, a fontosabb pillérek teljesítése nélkül azonban az egész kártyavárként dőlt volna össze. Már csak egy grandiózus akcióra volt szükség, mielőtt véget ér az egész őrület és életében új fejezetet nyithat.

***

Amikor belépett a garázsba, McClean ezúttal nyugodtan ült a helyén, a korábbinál is sokkal nagyobb vértócsa közepén. Ewan az elmúlt órák sűrű eseményei után, először gondolt arra, hogy talán hagyta kivérezni az aranytojást tojó tyúkot. A valóban nagy tócsát és McClean átvérzett ingét elnézve, abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán életben van. Lerántotta a fejéről a zsákot, de szerencsére a férfi szemei igen élettel teli gyűlölettel néztek vissza rá, bár látszott milyen nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy némi szánalmat is ébresszen önmaga iránt. Sápadt volt, a szája kiszáradt és a sebén a géz teljesen átázott. Ahogy Ewan ránézett, már tudta, nem sok ideje maradt, ha szeretne bármit is megtudni tőle, viszont az már kérdésesnek tűnt, hogy adott körülmények között miként talál fogást olyasvalakin, akinek már nincs veszítenivalója. Könyörgésének engedve - és nem kis részben a saját érdekét szem előtt tartva -, gyorsan megitatta McCleant, majd az asztal helyett ezúttal csak egy széket húzott oda magának. 
- Nem őrjöng, úgyhogy gondolom megtalálta a … - itt elfúlt a hangja. 
- Igen, részben megvolnánk, már csak egy dolgot akarok tudni. 
- Azt viszem a sírba viszem, öreg. 
- Ha beszélsz, nem hagylak itt megdögleni.- Válaszolta kis megfontolás után.
- Ezzel elkéstél. - sóhajtott McClean a padló fölé hajolva.
- Ha gyorsan beszélsz még nem. Hol van a lopott rakományért kapott pénz?
- Mi?
- A pénz, amit Ti és Davis a Voronivtól lopott rakományáért kapott. Kinél van és hol?
- Honnan tudjam? Voronivnak dolgozom. Mióta Davis elvitte a kamiont, senki sem tud róla. - McClean hátradőlt a székén, amennyire csak tudott. Állandóan egy olyan helyzetet keresett, amiben elviselhetőbb volt a folyamatosan romló állapota. 
- A saját idődet húzod! - kiabált rá Ewan a semmiből hirtelen - Mindketten tudjuk, hogy nem Davis és a lánya állnak a rablás mögött, hanem ti, Voroniv saját kutyái! Ti teveltétek ki a rablást, aztán bepaliztatok egy szerencsétlent, hogy elvigye a balhét.
McClean kicsit meglepetten bámult Ewanre, ezért még mielőtt megszólalt, folytatta.
- Így van! Egy iszákos határőr egy pincérnővel? Ki hiszi ezt el?
- Hát maguk, a zsaruk.
- Lehet, hogy ők igen, de én nem hiszem. Alig tucat potenciális vevő van az egész országban, aki, és fizetni is hajlandó, de Davis… Ki állt volna komolyan szóba vele? Ilyesmit kitervelni sem tudtak volna, nemhogy végrehajtani és nyomtalanul eltűnni a pénzzel. Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy rég a tenger mélyén fekszik?
- Egy beton kockában van. Te is úgy végzed. 
- Kedves tőled, de majd meglátjuk. Hol van a pénz?
- A férfi mélyen és sokáig hallgatott, mire Ewan egy nagy sóhaj után, újra magához ragadta a szót.
- Ember, itt akarsz elvérezni egy garázsban? 
- Nekem úgyis mindegy.
Ewan felpattant, és hátulról megszorította a férfi vállát a sérülés helyén, mire az hangosan felüvöltött, ezért a másik kezével befogta a száját. McClean könnye is kicsordult a fájdalomtól. Hosszú másodpercekig tartott a tortúra, amikor Ewan végre elengedte. 
- Rohadj meg! - bökte ki a férfi, amikor legközelebb levegőhöz jutott. 
- Csak utánad. Beszélj! 
De McClean képtelen már volt rá. Artikulálatlan hangokat hallatott. Ewan hiába fürkészte az arcát, egyértelműen látszott, hogy alig pár perce van hátra, ha ugyan van még annyi. Eloldozta a tegnapi kínzástól szintén véres kezeit, de azok ernyedten lógtak tovább a törzse mellett. A férfi hirtelen megvonaglott és kilehelte a lelkét. Élettelen szemei meredten bámultak az ajtó irányába, amin Ewan közlekedni szokott, mintha bármilyen segítséget várhatott volna onnan, vagy mintha tudta volna, hogy a teste is arra fog távozni. Ennyi volt.

Ewan dühödten vágott az asztalra, többször egymás után. Egyedül a maga elővigyázatlanságát okolhatta a dolog eredménytelen kimenetele miatt, és nem volt biztos benne, hogy egyhamar helyre tudja hozni, ezen felül McClean holttestének eltüntetése újabb megoldandó problémát jelentett. Fel tudott volna robbanni mérgében, de az idő fogytán- ő pedig túl fáradt volt, hogy tovább lovagoljon a témán. Még egy hatalmas ütést mért az asztalra, majd hullazsák híján, szemetes zsákokat hozott, amiből kettő egymásba fordítva el tudta nyelni a férfi testét. Mire nehezen becsomagolta, és ragszalaggal áttekerte, Ewan maga is csupa vér lett. Na de ez volt a könnyebbik része a dolognak. Zsák ide vagy oda, a testet el kellett ásni vagy le kellett hűteni, különben napokon belül elviselhetetlen szagot áraszt majd, ami figyelemkeltő. Eredetileg úgy gondolta, hogy ilyen esetben valahol a közeli erdőben ásná el, de ahhoz át kellett volna haladni az egész városon érintve több rendőrkapitányságot is, ahol esetleg a járőrök - akik közül rengeteget személyesen is ismert - felfigyelnek rá, hogy Harris nyomozó a betegsége ellenére éjszaka furikázgat a városban. Nem, ezt másképp kellett megoldani. Első gondolatra a hátsó kert jutott eszébe, de nem ártott volna álcázni valamivel ezt a hirtelen jött kertészkedési kedvet a szomszédok előtt. Valamennyi szempontot figyelembe véve jobbnak látszott erre éjszaka sort keríteni.
Már éppen arra gondolt, hogy végre ledől egy kicsit aludni, amikor eszébe jutott még egy halaszthatatlan ügye: Colin. A beteg hangszín sokkal természetesebb módon csengett, mint Ewan korábban gondolta volna. Abszolút elfeledkezett róla, hogy az utolsó negyvennyolc órában, a két szöktetés és egyéb nappali elfoglaltság miatt, szinte egyáltalán nem evett és nem pihent. A teste hosszú tűrés után most készült feladni a szolgálatot, és megkövetelni magának a pihenést, ami jár. Colin először minden gyanakvás nélkül elfogadta a tényt, hogy előreláthatóan pár napig nélkülöznie kell Ewant, de amikor letette a telefont, erős aggodalom kerítette a hatalmába. Ha sok minden homályos is volt előtte, azt világosan látta, hogy Ewan az a fajta munkamániás, aki a világért sem adná ki a kezéből az irányítást, legalábbis magától biztosan nem. Ha esett, ha fújt, ha beteg volt, vagy súlyosan kimerült, nála a munka állt az első helyen, most pedig csak úgy beteget jelent? Colin egyszerre lett kíváncsi a kórt illetően, ami Ewan Harrist is képes volt maga alá gyűrni,, és egyszerre gyötörte a balsejtelem, hogy ennél sokkal többről van szó. Amint elköszönt tőle, elhatározta magában, ha a távolmaradása egy napnál tovább tart, meg fogja látogatni.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.