Neil Gaiman - Északi mitológia

A könyv megjelenése óta a várólistám tetején volt, de csak most érkezett el az idő, hogy kézbe vegyem. Bár a cím alapján nem teljesen erre számítottam, ezennel én is Neil Gaiman rajongó lettem!



Fülszöveg

Egy ​új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.

Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.

Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.

***

Értékelés

Iskolás korunktól kezdve azt hallgattuk irodalom és történelem órákon, hogy a görögök "találták fel" az embert. Az olyan ősi kultúrák félig ember-félig állat isteneik után végre antropomorf istenek jelentek meg, akik annyi mindenben hasonlítanak ránk, halandókra. Nos, mindenképp igaz, hogy európai műveltség ma nem lenne ugyanaz az antik hagyományok nélkül, de a görög-római mitológián kívül is "van élet".

Érdekes, hogy bármennyire egyedi történetek szerint alakulnak is ezek a mítoszok, feltűnnek olyan elemek, amelyekkel máshol is találkozhattunk már. Ilyen például a főleg Gyűrűk Urából ismert "mindentlátó szem", vagy ahogy például a lucifernus szimbolikában feltűnő egyszemű istenség. Persze a főleg vikingek által ápolt északi mitológiát nagyon könnyű a brit szigetvilághoz kötni, de például Egyiptomhoz, Babilonhoz vagy éppen a majákhoz már kevésbé, ahol szintén megjelenik, mint jelkép. Esetünkben Odin a "Mindenség Atyja" jelenik meg félszeműként, ugyanis az egyik szemét ő maga vájta ki a bölcsesség forrásának vízéért, ahol az az egy szem nem lát semmit, ugyanakkor lát MINDENT... Hm...

A másik érdekes egyezés a világ vége, a Ragnarök napja, az "istenek végzete", amely kísértetiesen hasonlít a bibliai Jelenések könyvében említett apokalipszishez. A nap, amikor a láncra vert farkas megeszi a napot és a holdat, a tengeri kígyó (ami körbeéri a tengereket - már csak a saját farkába kellene harapnia, és máris újabb szabadkőműves jelkép lehetne) és a holtak serege elszabadul és minden megsemmisül. 

Az író stílusa nagyon élvezhető, legalábbis a magam részéről borzasztó jókat nevettem a kissé egyszerű Thor, és a ravasz Loki kalandjain, akiket ezúttal nem csak a Marvel filmek szűrűjén át ismerhettem meg. A sok kisebb-nagyobb eleinte "huncutság" és később, - valljuk be inkább - gonoszság ellenére Loki ebben a változatban meglepően szerethető figura volt, aki nélkül valószínűleg még "istennek" lenni is unalmas lett volna.

[...]– Van, de nem fog tetszeni – felelte Heimdall.Thor öklével az asztalra csapott.– Nem számít, tetszik-e! Istenek vagyunk! [...] Mondd el, mi az ötleted, és ha jó ötlet, tetszeni fog.– Nem fog tetszeni – ismételte Heimdall.– Tetszeni fog! – csattant fel Thor.– Nos, szerintem öltöztessük Thort menyasszonyi ruhába – mondta Heimdall. – Akasszuk a nyakába a Brísing-nyakéket. Tegyünk a fejére menyasszonyi tiarát. Tömjük ki a ruháját, hogy nőnek látsszon. Az arcát takarja fátyol. Kulcsokat viseljen, amik csörögnek, ahogy a nők járkálnak, borítsuk ékkövekkel...– Nem tetszik! – vágott közbe Thor. [...]

Tetszett, hogy a könyvnek van egy íve, nem csak, - időrendi sorrendtől, fontosságtól függetlenül - egymás mellé hajigált találomra kiválasztott történetek halmazát olvashatjuk - amitől előtte kissé tartottam. A világ teremtésénél kezdődik, a pusztulásánál ért véget, a kettő közötti történetek egymásra épülnek. A terjedelme azonban valamelyest csalódást okozott. Nincs több 208 oldalnál, de az is csupán a hatalmas betűtípusnak és tördelésnek köszönhető, vagyis nem sokkal hosszabb, mint egy mesekönyv.

Azt gondolom Neil Gaiman művének az az előnye, ami esetleg hátrányt is jelenthet: az északi mitológiai alakok és történetek általános megismerésére tökéletes. Szórakoztató jellegű, kalandos olvasmány, amit főleg olyanoknak ajánlok, akik épp most kezdenek ismerkedni a viking kultúrával, vagy éppen egy falatnyit szeretnének ebből fogyasztani, mélyebb, de annak, akik mélyebb ismeretre szeretnének szert tenni, abszolút felesleges. 


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.