C. S. Lewis - Narnia krónikái - Hajnalvándor útja

A Narnia 5. fejezetében Peter és Susan helyett ezúttal egy kellemetlen természetű unokafivér csatlakozott Lucy és Edmund nagy kalandjához, akik Csaspiannal keltek útra a világ vége felé...



Fülszöveg

Narnia… ahol a sárkány felébred mély álmából… ahol a csillagok a földön járnak… ahol bármi megtörténhet. A királyt és váratlan útitársait ismeretlen tájak s vizek felé viszi a végzetük. Egyre távolabbra sodródnak az idegen tengereken. Hamarosan rádöbbennek, küldetésük nehezebb, mint gondolták, s a világ vége csupán kezdete valaminek.

***

Értékelés 

Mivel alapvetően távol állnak tőlem a kalandregények, a Hajnalvándor olvasásával is legalább annyira meggyűlt a bajom, mint az értékelés megírásával... 

A kalandorok újabbnál újabb nehézségei mellett, még Eustache igen fárasztó, rosszindulatú és idegesítő nyafka természetével is meg kellett birkózniuk mind nekik, mind az olvasóknak. 
Egészen a sárkány szigetig nem volt egyszerű, de annál nagyszerűbb volt, hogy miután a kisfiú természete a fizikai valójában is megnyilvánult, milyen csodálatos testi-lelki átalakuláson, mondhatni megtérésen ment keresztül, természetesen Aslan segítségével. Az, ahogy a kincsek kisajátítása következtében borzalmas sárkánnyá változott, nagyon szép metaforája a kapzsiságnak is, pedig olvasás közben már-már azt hittem, hogy a kaland és utazás leírása teljesen a tanítás rovására megy, amit nagyon sajnáltam volna.

Eustache pálfordulásának megjelenítésében az volt a nagyszerű, hogy az író nem próbált egy teljesen új embert varázsolni belőle, és nem akarta azzal hitegetni az olvasót, hogy amin keresztülment eltörölt benne minden rosszat. Ha valaki jó útra tér, attól még a rossz természet, a megszokás, a neveltetésből fakadó rossz beidegződés elő-elő bukkan(hat), ami azért Eustache esetében is megmutatkozott. 

Alapvetően nem a Hajnalvándor volt a kedvenc Narnia könyvem, mégis az egyébként sem hosszú olvasmány elég volt arra, hogy a különböző szigetek között való utazgatás egy délután erejéig elvarázsoljon, kikapcsoljon, elfeledtesse a hétköznapok gondjait, ami egyébként is részben minden jó könyv feladata lenne.
A világ vége meg egyszerűen káprázatos volt, bár azért féltem attól, hogy konkrétan a "lapos föld" elmélet kap itt szerepet, de talán nem erről volt szó. Az író nagyon ügyesen megbirkózott vele, hogy egy Mennyország szerű fényáradatot és szépséget, illatot jelenítsen meg, de ugyanakkor érezhető volt az ez irányú törekvései között kibukkanó görcsösség is, amin csak Aslan megjelenése tudott enyhíteni.

A Hajnalvándor útja és a végén történtek fényében minden esetre kíváncsian váron, az Ezüst trón történetét.


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.